Megszorongatta a Pécset a VMG!

Csupán kilenc ponttal, 71–62-re kapott ki a PTE-PEAC otthonában a BKG-VMG DSE a férfi kosárlabda NB II (harmadosztály) Nyugati csoportjának 25. (utolsó előtti) fordulójában.

Hasonló tartalmaink:

A pécsiek jóval esélyesebbnek számítottak a mérkőzés megnyerésére, mint az érdiek, hiszen hazai pályán csak az éllovas Szombathelyi Egyetemi SE-től kaptak ki, további három vereségüket egyaránt idegenben szenvedték el, hazai győztes meccseiket pedig átlag 19 ponttal nyerték meg.

Ennek ellenére az BKG-VMG DSE végig nyílttá tette a küzdelmet, az első negyedben ötpontos hátrányba került, a nagyszünetre pedig 41 – 31-re lépett el a Baranya megyei együttes, de a térfélcserét követően egyenrangú ellenfelei voltak az érdiek a PEAC-nak, így a harmadik negyedet döntetlenre hozták, míg a negyediket megnyerték, de végül egy vállalható, 71 – 62-es vereséget szenvedtek.

„Jó helyzeteket dolgoztunk ki, de sajnos rossz százalékkal dobtunk. Végig öt-tíz pont között mozgott a különbség, ez elfogadható, reális eredmény” – értékelt Valaczkay Gábor, a BKG-VMG DSE elnöke és egyben játékos-edzője.

Az érdi kosárlabdázók tizenegy győzelemmel és tizenhárom vereséggel továbbra is a tabella kilencedik helyét foglalják el. Az utolsó, 26. fordulóban, május 11-én, pénteken 19.30-kor a második helyezett Soproni Tigrisek vendégeként lépnek pályára, de idei utolsó meccsüket csak május 13-án, vasárnap, 16 órától játsszák, amikor a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzésüket pótolják a Siófoki Kosársuli ellen.

Férfi kosárlabda NB II, Nyugati csoport, 25. (utolsó előtti) forduló
PTE-PEAC–BKG-VMG DSE 71–62 (22–17, 19–14, 13–13, 17–18)

Címkék