Tilos fürdeni a záportározóban

A téli leállás után újraindult a munka az érdligeti záportározónál. Aki járt arra, vagy figyelte az interneten megjelenő drón felvételeket, láthatta, hogy milyen szépen alakul. Az elmúlt hetek nyári időjárása azonban sokakat késztetett arra, hogy megmártózzon a tóban, azonban ez szigorúan tilos és életveszélyes, hívta fel a figyelmet T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. 

Hasonló tartalmaink:

A polgármester közölte, hogy a záportározó és környéke még mindig munkaterület, ahol napi szintű munkavégzés van, ráadásul a mesterségesen képzett tó medre akár a 8 métert is elérheti, ami azt jelenti, hogy míg a felső rétegek át tudnak melegedni, addig alul a víz akár tíz fokkal is hűvösebb lehet, hirtelen mélyül és innentől kezdve egy másodperc alatt beállhat egy lábgörcs, amit ha nem tud megfelelően kezelni az illető, nem tudja mit kell ilyen esetben tennie, akár meg is fulladhat, akkor is, ha tud úszni. Elég az is, ha valaki csak lebukik a víz alá, mert éppen búvárosat játszik – így is könnyen kerülhet olyan hideg vizű rétegbe, amire nincsen felkészülve a szervezete.

Mint ismert amellett, hogy a záportározó a városi csapadékvíz-elvezető rendszer fontos eleme lesz, a körülötte kiépülő szabadidőpark hiánypótló szolgáltatásokat nyújt majd: mint egy korábbi lakossági fórumon elhangzott, integrált és vizes játszótér, kültéri edzőpálya, kutyafuttató, futópálya és számos szabadidős lehetőség várja majd itt az érdieket és természetesen a fővárosból idelátogatókat is, hiszen a park nemcsak Érd, hanem a Tétényi út felől is megközelíthető lesz.

T. Mészáros András sajtótájékoztatóján gratulált a GIA Form Kft-nek, amely elnyerte az Év Gyára címet a 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevétel kategóriában. A polgármester kiemelte a Gia Form Kft. igazi sikertörténet: egyéni vállalkozásként indult a 80-as évek végén, és állhatatos munkával, szakértelemmel mára – megtartva a cég családi jellegét – egy fejlődő, hazai és külföldi megbízásokkal rendelkező céggé nőtte ki magát.

A városvezető két negatív hírről is beszámolt, ugyanis vandálok rongálták meg a tavaly ősszel átadott Töhötöm utcai játszótér tujáit és szemétlerakónak használták egyesek a Tárnoki út vízelvezető árkát. Az ÉKFI-t felkérte a városvezető, hogy mentsék meg a tujasort, s amennyit lehet ültessenek vissza, de felháborodva vette tudomásul, hogy vannak Érden olyan emberek, akik ilyenekre képesek. – Nem érték egyesek számára ez a város, Nem érték a lakóhelyük és nem érték számukra a fejlesztés. Nem tudunk minden elkészült fejlesztés mellé rendőrt állítani, de remélem, hogy a hamarosan elkészülő kamerarendszerrel el fogjuk tudni kapni azokat, akik ilyen gaztettekre képesek.

 

Címkék