Vért az életért – karkötőt a vérért

A véradóknak szánt kis ajándékok elkészítéséhez gyűjtöttek ma délelőtt adományt a Magyar Vöröskereszt Érdi Szervezetében. Tették mindezt úgy, hogy közben adtak is: több tonna ruha és konyhai, illetve egyéb lakásfelszerelés várta gazdáját az alsó utcai épület udvarán – jelképes összegért cserébe. Mint azt Janzsó Mónikától, a Magyar Vöröskereszt munkatársától megtudtuk, nyáron is szerveznek majd véradásokat, július elején például a Szepes Gyula Művelődési Központban. Mert vérre, sajnos, mindig szükség van.

Hasonló tartalmaink:

A véradóknak a Magyar Vöröskereszt Érdi Szervezetének munkatársai mindig kedveskedni szoktak egy-egy saját készítésű ajándékkal. Most gumikarkötőket terveznek készíteni a számukra, sőt, már az is eszükbe jutott, hogy saját fényképes pólót készítsenek a véradóknak. A szombati ruhaosztáson befolyt adományt arra szánják, hogy beszerezzék azokat a kellékeket, amelyek szükségesek ezeknek az ajándékoknak az elkészítéséhez.

Mivel jelenleg több tonna ruha és lakásfelszerelés adományuk van, ezért Janzsó Mónika arra kéri az adakozókat, két hétig ne hozzanak semmit. Azt azért hozzá kell tenni, hogy sajnos sokan szemetesként kezelik a Vöröskeresztet, azaz sokszor teljesen szétszakadt, bepenészedett ruhákat adnak le hozzájuk, sőt, olyan is volt, hogy szemetet találtak a Vöröskereszt munkatársai a leadott zsákokban.

A Magyar Vöröskereszt Érdi Szervezetének munkatársa azt kéri az olvasóktól, adjanak vért. “Nyáron nagyon sok baleset történik, és sokszor belső szerv sérül meg. Nagyon sok vérre van ilyenkor szükség. Ne felejtsük azt se, hogy gyerekek tömkelege várja tőlünk az életet az onkológián, a traumatológián. Az élethez nem pénzre van elsősorban szükségünk, hanem vérre. Ezért mindenkit arra biztatunk, hogy mielőtt a nyári szabadságukat megkezdik, minél többen jöjjenek vért adni. Véradások az Érdi járásban a nyáron folyamatosan lesznek, július elején pedig itt, a művelődési házban is,” mondta el kérdésünkre Janzsó Mónika.

Címkék