Két érem Füredről

Az Érdi Torna Club vívó szakosztálya öt versenyzővel lépett pástra a Balatonfüreden rendezett Idényzáró Balaton Bajnokságon.

Hasonló tartalmaink:

Az érdiek közül a törpicik párbajtőr kategóriájában Molnár Boglárka és Csók Kincső volt érdekelt. Az 53 versenyzőt felvonultató mezőnyben Molnár Boglárka a 6. csoportban kezdte meg a versenyt, ahol két-két győzelemmel és vereséggel zárt, így 30. helyen jutott a főtáblára, míg Csók Kincső a 10. csoportban négy sikerrel és egy vereséggél hetedikként ment tovább a legjobb 64 közé.

Az egyenes kieséses szakaszban Molnár Boglárka a vasasos Czibulka Panna Orsolyát még 10–2-re legyőzte, de ezt követően a 32 között kikapott a Tapolcai Vívóklub növendékétől, Cserép Dorinától, így a 26. helyet szerezte meg.

Csók Kincsőnek a másik ágon BVSC-s versenye volt, hiszen a 64-es táblán erőnyerőként indult, így a 32 között előbb Sipos Noémit verte 10–3-ra, majd a 16 között egy újabb BVSC-st, Kátai Boglárkát múlt felül 10–9-re. Aztán jött a harmadik zuglói versenyző, de Tóth Nadint is legyőzte az érdi vívó (10–7).

Az elődöntőben pedig a korábban Molnár Boglárkát kiejtő Cserép Dorinát ejtette el a fináléba jutástól, azonban a döntőben a negyedik BVSC-s, Porkoláb Evelin már megállította az érdi sportolót, aki így ezüstérmes lett.

Az újonc korosztályban három érdi résztvevő volt. Hajdu Laura Nóra a 10., Horváth Gréta a 16. csoportban zárt egy győzelemmel és öt vereséggel. Azonban a 8. csoportban Kiss Emma épp ellenkező teljesítményt produkált, öt győzelemmel és egy vereséggel végzett, így tizenharmadikként erőnyerő volt a 128 fős főtáblán. Itt a 64 között a PTE-PEAC versenyzőjét, Németh Zoét 15–9-re győzte le, majd a Budapesti Honvéd SE-s Frankó Kata ellen is 15–12-re nyert. A másik BHSE-s Róbert Júlia 15–9-re kapott ki az ÉTC növendékétől, aki így már a nyolc között volt. A negyeddöntőben aztán a Törekvés vívóját, Demeter Diánát 15–10-re verte Kiss Emma, aki viszont az elődöntőben az MTK-s Wimmer Dorinától már kikapott, így bronzérmesként zárt.

Idényzáró Balaton Bajnokság, Balatonfüred
Törpici leány párbajtőr
Molnár Boglárka – 26. hely
Csók Kincső – 2. hely

újonc leány párbajtőr
Hajdu Laura Nóra – 92. hely
Horváth Gréta – 91. hely
Kiss Emma – 3. hely

Címkék