Pallagi Botond a Nyugati csoport legjobbja!

Az Érdi VSE középpályását, Pallagi Botondot választották az NB III Nyugati csoportjának 2017/2018-as szezonjának legjobb játékosának, miután 116 szavazattal megnyerte az nb3foci.hu által indított szavazást. Pallagi Botonddal egy interjút is készített a portál, melyet ide  kattintva olvashat el teljes egészében.

Hasonló tartalmaink:

Pallagi Botond elmesélte eddigi pályafutását, amelyen keresztül eljutott az Érdi VSE-hez, ahol már egy ezüst- és egy bronzérmet is ünnepelhetett a csapattal a harmadosztályban. Az Érdi VSE 23 éves középpályása kérdésre felelevenítette a szülinapján, a Videoton FC II-nek lőtt bombagólját, valamint a pályafutását befejező Ebedli Zoltánnak adott gólpasszát.

Pallagi Botond emellett beszélt arról is, hogy a csapat félévkor még holtversenyben első helyen állt a Kaposvárral a táblázat élén, ám a tavaszi idény a sérülések miatt nem úgy sikerült. Továbbá szót ejtett a jövőjéről is, amelyben kifejtette, szeretne az első osztályban játszani, de ehhez legalább egy, átlagon felüli NB II-es szezont kell maga mögött tudnia.

További kérdésre a 23 éves játékos elmondta, a világbajnokságon nem szurkol egyik csapatnak sem, hiszen „egy magyar embernek nem lehet más kedvenc országa”.

(fotó: Balogh István)

Címkék