A megismerhető Krisztus

Idén is megrendezte gyermeknapközijét az Érdi Evangélikus Egyházközség, június 18-22. között. Vasárnap, a napközis tábort követően, családi istentiszteletet tartottak a Thököly utcai templomban; minden gyermek megmutatta, milyen sok énekkel, aranymondással gazdagodott. Az Ötnapos Klub fő témája idén a megismerhető Krisztus volt.

Hasonló tartalmaink:

Több mint negyven gyerek, fiatal töltötte az evangélikus templomban, illetve annak kertjében a vakáció első hetét – legalábbis a délelőtti órákat. Voltak, akik évekkel ezelőtt óvodásként jöttek, és idén már ifis segítőként vettek részt a programban. Bibliai és missziós történetek, aranymondások, énekek és nagyon sok játék szerepelt a programban. Minden évnek megvan a kiemelt témája: az idei a megismerhető Krisztus volt.

– Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a gyerekekben helyes kép alakuljon ki arról, kicsoda az Úr Jézus. Annyi mindent hallanak Istenről általában, de az Igéből tudjuk: csak Jézus által mehetünk az Atyához. Hogyan ismerhető meg Krisztus, hogyan mutatja magát, melyek az emberi és az isteni tulajdonságai, mekkora hatalma van – mondta tudósítónknak Labossáné Kővágó Anita, aki férjével, Labossa Péter lelkésszel és segítőikkel reggel kilenctől délig tartottak játékos foglalkozásokat a gyerekeknek.

A programot úgy állították össze, hogy a kis óvodások és a tizenévesek számára is egyaránt érdekes legyen; a foglalkozások közti szünetekben a picik és a nagyok külön játszottak, sportoltak, ki-ki életkora, érdeklődése szerint. Éhes-szomjas sem maradt senki: a gyülekezeti tagok gondoskodtak az inni- és harapnivalókról.

Az Ötnapos Klub után, vasárnap, családi istentiszteletet tartottak a Thököly utcai templomban, ahol megmutatták a gyerekek, milyen sok dalt, aranymondást tanultak az öt nap alatt.

A programoknak még nincs végük: ezt a hetet a Tolna megyei Miszla kis kastélyában töltik a 13-14 évesek, az egyházközség leánytáborában, amit július közepén ifjúsági hét követ majd, Piliscsabán.

 

Címkék