Evangélikus hittantábor gyerekeknek

Az evangélikus gyülekezet ezen a héten tartotta hagyományos hittantáborát, amelynek fő témája és mottója: „Jézus a te megváltód”. A délelőtti programokon naponta több mint ötven gyermek vesz részt.

Hasonló tartalmaink:

Would you like to replay the video?

Énektanulás, játékos foglalkozások és bibliai leckék. Ezek a programok mind szerepelnek az evangélikus tábor foglalkozásai között. A gyerekek számára mégis az a legvonzóbb, amikor aranymondásokat tanulnak.

Több mint ötven, 3 és 13 év közötti gyermek vesz részt az evangélikus táborban, ahol a könnyedebb foglalkozások mellett komolyabb témák feldolgozására is sor kerül. A hét fő témája ugyanis a megváltás. Labossáné Kővágó Anita, evangélikus lelkész elmondta, hogy napjainkban nagyon fontos mindenki számára ezen elgondolkodni, hiszen saját magunk megváltására ösztönöz felgyorsult életünk. A tábor célja, hogy a résztvevő gyerekek Jézust személyes megváltójukként ismerjék meg – hangsúlyozta a lelkész.

Az evangélikus tábor foglalkozásain bár komolyabb témákat is érintenek, a kisebb gyerekek számára is érthető módon közvetítik a tanításokat – hangsúlyozta Labossáné Kővágó Anita. De a bibliai tanítások és leckék tanulása mellett természetesen jut idő szabadidős játékokra is.

Címkék