Teljes hosszában aszfaltot kapott a Törcsvári utca

A lejtős Törcsvári utcában rendszeresen problémát okozott a lezúduló csapadék. Nem véletlen tehát, hogy Fülöp Sándorné, a választókerület Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője a képviselői keretét ennek az utcának az aszfaltozására fordította – méghozzá nem először, hiszen az utca burkolása három ütemben történt.

Hasonló tartalmaink:

Korábban a Kalotaszegi–Hargitai, majd a Hargitai-Füzérvári utcák közti szakaszt burkolták le, idén pedig a fennmaradó részt aszfaltozták, teljes hosszában, sőt, még egy kicsit tovább is, egészen a Drégelyi utca sarkáig.

Fülöp Sándorné az ÉrdTV-nek elmondta: az utca burkolatlan része az esőzések miatt nagyon rossz állapotba került, sok lakó fordult emiatt a képviselőhöz.

– Most megoldódik ez a probléma, remélem, a lakók is elégedettek lesznek – tette hozzá képviselő, aki elmondta azt is: körülbelül 600 méteres útszakasz kapott aszfaltburkolatot az elmúlt napokban; a munkálatok mintegy tízmillió forintba kerültek, és szombaton fejeződtek be.

aszfalt_3

– Szegélyköveket helyeztek el, ami még tartósabbá teszi a burkolatot, hiszen az eső sem mossa majd ki az aszfaltút szélét. Ami a vízelvezetést illet, bízom benne, hogy annak a megoldására is sor kerül – tervben van egy záportározó kiépítése a Kolozsvári utca környékén, amely összegyűjti majd a környező utcák vizét. A Tárnoki úton, a Kalotaszegi, Késmárki és Kolozsvári utcákban már kiépült a vízelvezető árok – tette hozzá a képviselő, aki elmondta azt is: ahogy az anyagi lehetőségek engedik, veszik sorra és aszfaltozzák a környékbeli problémás utcákat.

Címkék