Négyezer éves emlékek

Huszadik éve kutatják az Érd és Százhalombatta határában lévő bronzkori földvár területét a régészek. Ezen a részen mindig szívesen telepedett meg az ember, de folyamatosan először Krisztus előtt 2002. és 1400-1300 között éltek itt. Ezt a mintegy hétszáz éves időszakot kutatják a SAX projekt keretében, ami különösen izgalmas szakaszba érkezett: a szelvénynek ez a rétege ugyanis más, mint a többi.

Hasonló tartalmaink:

A SAX (Százhalombatta Archaeological Expedition) projektben idén angol, holland és magyar kutatók, régészhallgatók dolgoznak az ásatáson, ami július elején kezdődött, és 27-éig tart.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Egy 20×20 méteres szelvényt tárnak fel húsz esztendeje, és most  3,5 méternél tartanak – ahogy haladnak lefelé a földben, úgy haladnak visszafelé az időben.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mint Vicze Magdolna, a Matrica Múzeum igazgatója elmondta, a terület hihetetlenül gazdag, de nem aranyban, ezüstben, más kincsekben, hanem információkban. Ezen a magaslaton többször megtelepedett az ember, de folyamatosan először Krisztus előtt 2002 és 1400-1300 között élt itt. A feltárással közelednek a Krisztus előtti 1900-1950. évhez – még egy méter van hátra, hogy elérjék a szelvény alját.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A szelvénynek ez a rétege más, mint a többi, és ez a változás azt mutatja, hogy az őskorban valamilyen társadalmi, vagy akár a településen belüli átalakulás történt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék