ÉRDEN LESZNEK A FRADI BL-MECCSEI

A Ferencváros kézilabda szakosztálya és az Érdi Sport Kft megállapodásának köszönhetően az új szezonban az Érd Aréna adhat otthont a Fradi női kézilabda csapata Bajnokok Ligája-mérkőzéseinek.

Hasonló tartalmaink:

Érden jelentős rajongótábora van a női kézilabdának, így különösen nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a szeptemberben kezdődő bajnoki idényben a Ferencváros női kézilabda csapata Érden játssza Bajnokok Ligája mérkőzéseit – kommentálta a megállapodás hírét T. Mészáros András. Érd polgármestere hozzátette: biztos vagyok abban, hogy a Fradi nemzetközi mérkőzésein megfelelő körülmények és lelkes szurkolók várják majd a csapatokat.

A Ferencváros női kézilabdacsapata október első hétvégéjén kezdi majd a 2018/2019-es Bajnokok Ligája-szereplését, a rá következő héten pedig már hazai pályán fogadja a Vipers Kristiansand együttesét.

 „Az Elek Gyula Arénában a Nemzetközi Kézilabda-szövetség nem enged Bajnokok Ligája-mérkőzést rendezni, ugyanis nincs meg a minimális befogadó képesség, az pedig rég nem ideális sajnos, hogy Budapesttől ötven kilométerre, Dabason rendeztük a mérkőzéseinket – mondta Bognár László, az FTC kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója. – Bármennyire is igazi otthonunkként tekinthettünk az OBO Arénára – hiszen elképesztő szeretettel fogadtak ott bennünket –, meg kellett vizsgálnunk az erre az idényre szóló lehetőségeinket. Sajnos Budapesten továbbra sem tudunk mérkőzéseket rendezni, de szerettük volna a fővároshoz a lehető legközelebb hozni helyszínt, elvégre a szurkolóink éveken át már így is hihetetlen áldozatot hoztak a csapatért azzal, hogy vállalták a dabasi utazással járó idő és pénz ráfordítást. Végtelenül hálásak vagyunk nekik ezért! Felvettük a kapcsolatot az Érd Aréna üzemeltetőivel, akik pozitívan álltak a megkeresésünkhöz – ezt ezúton is köszönjük nekik –, így sikerült megegyeznünk, vagyis a soron következő Bajnokok Ligája-mérkőzéseinket Érden fogjuk megvívni. Hiszem, hogy a szurkolóink által megtöltött érdi sportcsarnok hasonlóképp otthonunkká válhat, hogy minden mérkőzésünket telt ház előtt, nagyszerű hangulatban játszhatjuk majd.”

A Bajnokok Ligája-mérkőzések végleges időpontjai még szervezés alatt állnak.

Címkék