Kezdődik a szezon!

Augusztus 5-én, 17 órakor nekivág az új idénynek az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 2018/2019-es kiírásában, amikor Limperger Zsolt alakulata a Videoton FC II-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen. A meccset az erdivse.hu-n élőben közvetítjük!

Hasonló tartalmaink:

Keretbe foglalt nyár.

Ha úgy vesszük, az Érdi VSE és a székesfehérváriak második csapatának nyara szép keretbe lett foglalva, hiszen a két csapat épp egymás ellen zárta le a mögöttünk hagyott 2017/2018-as szezont. Akkor Pallagi Botondék egy nyílt, ugyanakkor a végső helyezéseket tekintve tét nélküli meccset játszottak Fehérváron, melyen 4–1-es győzelmet arattak.

Azonban a nyári szünet mindkét csapat életében hozott változásokat. Az Érdi VSE és a Videoton FC II kerete is változásokon ment át. Limperger Zsolt együtteséből Tárkányi Gergő, Hegedüs Norbert, Füzér Zoltán és Kárász Krisztián távozott. Az ötödik „távozó”, a jövőben az Érdi VSE utánpótlását irányító Ebedli Zoltán azonban úgy döntött – Limperger Zsolttal közösen –, hogy edzésben marad, így az NB III-as keret tagja is marad, s ha szükség van rá, akkor segít a csapatnak.

A távozókat sikerült megfelelően pótolni, hiszen Pécsről Mojzer György, Kozármislenyből Bogdán Erik, és féléves balassagyarmati kitérő után Honti Attila érkezett az érdiekhez, akiknél a felnőtt csapattal készül az utánpótlásból felkerült Pintér Olivér is.

A Videoton FC II-nél továbbra is az utánpótlásra helyezik a hangsúlyt, ám sok múlhat azon, hogy az első csapattól hányan játszanak vissza, pláne úgy, hogy az NB I-es együttes hétvégi, Mezőkövesd elleni találkozója a Bajnokok Ligája-selejtezője miatt elmarad.

„Az első meccseket meg szoktuk nyerni, amióta én vagyok. Szeretnénk ezt is úgy kezdeni, hogy önbizalommal telítve tudjuk folytatni a bajnokságot, de ehhez az kell, hogy hazai pályán nyerjünk. A felkészülés felemás volt a sérülések miatt, de amit elterveztünk, azt elvégeztük” – mondta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

„A Videoton FC II keretéből úgy tudom, hogy az idősebbek távoztak, az U19-re helyezik a hangsúlyt. De mindig az a kérdés, amikor második csapattal játszunk, hogy hányan játszanak vissza az első csapatból” – jegyezte meg az érdiek vezetőedzője.

Az idénynyitó mérkőzés augusztus 5-én, 17 órakor kezdődik az Ercsi úti Sporttelepen (2030 Érd, Ercsi út 34.). A találkozót Szigetvári Márk vezeti, segítői Gordos Árpád Mihály és Nagy Petra lesznek. A meccset az erdivse.hu-n élőben közvetítjük!

NB III, Nyugati csoport, 1. forduló
08.05., 17.00: Érdi VSE–Videoton FC II

Az Érdi VSE NB III-as csapata mellett az U19-es és U17-es korosztályos alakulatok augusztus 4-én, szombaton 9-től felkészülési mérkőzést játszanak a Kelen SC-vel az Ercsi úti Sporttelepen.

Címkék