A porajmos, azaz a roma holokauszt áldozataira emlékeztek a régi Parkváros Közösségi Házban többek közt Rafael Attila, az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Tarnóczi Istvánné Mária, a Családsegítő Szolgálat korábbi vezetője, Kiss Sándor szociális munkás  és számos gyermek részvételével.

1944. augusztus 2. éjszakáján 3000 roma gyermeket, nőt és férfit lőttek le álmukban az auschwitzi haláltáborban. Pontos számok nincsenek, van, aki 5000-re, van, aki 50-70 ezerre teszi azon magyarországi romák számát, akik a holokauszt áldozatai lettek. Az biztos, hogy 1944-45-ben a romákat is brutális kegyetlenséggel megölték, álorvosi kísérletekkel megkínozták és megnyomorították, haláltáborokba deportálták vagy munkaszolgálatra hurcolták etnikai hovatartozásuk miatt.

A megemlékezésen Rafael Attila egy gyertyát gyújtott meg, és a részvevők egy perces néma csenddel hajtottak főt az áldozatok emléke előtt. Az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a megjelenteknek elmondta, hogy T. Mészáros András polgármesternél az áldozatokra való megemlékezésként egy szobor felállítását kezdeményezte. Ehhez most folytatnak kutatómunkát, amiben megpróbálják feltárni, Érdről kerültek-e haláltáborokba romák.

Tarnóczi Istvánné szívhez szóló beszédében egy túlélő visszaemlékezéseit idézte fel, mert mint mondta, nemcsak emlékeznünk kell, de tudnunk is, hogy pontosan mi történt. Kiss Sándor szociális munkás azt hangoztatta, hogy azért is fontos emlékeznünk, hogy soha többet ilyen borzalom ne fordulhasson elő. A telt házas rendezvényen több gyermek is verset szavalt.

Lassú méltósággal csonkig ég az emlékezés, S ami még megmaradt: szívemre olvadt viaszpecsét…
(Rácz Lajos)