Tehetséggondozó ösztöndíj a 2018/19-es tanévre

Érd Megyei Jogú Város Köznevelési és Művelődési Bizottsága – az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról szóló 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet 5. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva – a Tehetséggondozó Ösztöndíj 2018/2019. tanévre vonatkozó pályázatát a 44/2018. (VI.21.) KÖMÜB határozat alapján kiírta.

Hasonló tartalmaink:

 

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁRA

 

Az ösztöndíj célja

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Tehetséggondozó Ösztöndíj alapításával lehetőséget és segítséget kíván biztosítani a tehetséges érdi tanulók számára az alap-, és középfokú oktatásban folytatott tanulmányaikhoz, remélve, hogy közülük sokan a város képzett szakembereivé válnak.

Jogosultsági feltételek

A Tehetséggondozó Ösztöndíj elnyerésének feltétele, hogy a pályázó nappali tagozaton, államilag elismert hazai vagy külföldi nevelési-oktatási intézményben

a) alapfokú, illetve középfokú tanulmányokat folytat,

b) Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkezik, és

c) tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző tanévben kimagasló, de legalább a 4,5-es tanulmányi átlagot eléri.

Alapfokú nevelési-oktatási intézményben folytatott tanulmányok esetén a Tehetséggondozó Ösztöndíjban legkorábban a hatodik évfolyamtól lehet részesülni.

A pályázat benyújtásának szabályai

Pályázni a Pályázati űrlap kitöltésével és az abban meghatározott kötelező mellékletek csatolásával lehet.

A pályázatot – a pályázó által aláírva – 1 példányban, zárt borítékban kell benyújtani személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Polgárok Háza Érd, Alsó u. 3.), vagy postai úton (Polgármesteri Hivatal, 2030 Érd, Alsó u. 1. Pf.: 31.). A postai úton benyújtott pályázat esetében a benyújtási határidőn a postára adás idejét kell érteni. A borítékon fel kell tüntetni: „Tehetséggondozó Ösztöndíj pályázat”.

Pályázati dokumentáció átvehető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán, vagy letölthető a www.erd.hu honlapról a Pályázatok, álláshirdetések rovatból.

A pályázat benyújtási határideje a kiírásnak az önkormányzat honlapján történő megjelenését követő 30. nap: 2018. szeptember 14.

A pályázatok elbírálása

A Tehetséggondozó Ösztöndíj odaítélésről a Köznevelési és Művelődési Bizottság dönt.

A pályázatok elbírálásának határideje a benyújtási határidő leteltétől számított 45. munkanap.

A határidőn túl benyújtott vagy formailag nem megfelelő pályázatok érvénytelenek, ezért azokat a Köznevelési és Művelődési Bizottság a bírálatból kizárja, minden határidőben benyújtott, formailag megfelelő pályázatot pedig érdemben elbírál.

A döntésre jogosult a pályázatok elbírálása során az alábbi szempontok és sorrend alapján dönt:

a) a pályázó tanulmányi eredménye,

b) a pályázó családjában élő eltartottak száma.

Családként kell figyelembe venni a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 19. § (4) bekezdésében foglalt közeli hozzátartozókat.

A döntésre jogosult a pályázó tanulmányi eredményén túl figyelembe veheti a műveltségi vagy szakmai versenyeredményeit is.

A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, a döntésről a pályázókat a Bizottság írásban értesíti.

Az ösztöndíj összege és folyósítása

Az ösztöndíjban részesülők minimum 5.000,- Ft, maximum 20.000,- forint havi támogatásban részesülnek a tanév 10 hónapjára.

A megítélt ösztöndíjat az önkormányzat minden hónap 10-éig bankszámlára utalja át vagy azt a Polgármesteri Hivatal pénztárában lehet felvenni. A tanév során a kifizetés módjának megváltoztatására nincs lehetőség. Alapfokú oktatásban részt vevő jogosult esetén a kifizetés a törvényes képviselő részére történik.

 Ha az ösztöndíjra jogosult az ösztöndíját két hónapot meghaladóan nem veszi fel, az ösztöndíj megszüntetésre kerül.

Ha a tanulmányi jogviszony szorgalmi időben a tanulónak felróható módon megszűnik, az ösztöndíjat meg kell szüntetni, és a tanév során átutalt ösztöndíj arányos részét vissza kell fizetni.

A Tehetséggondozó Ösztöndíj megszüntetéséről a Köznevelési és Művelődési Bizottság dönt.

Egy pályázó egy tanévben vagy a Tehetséggondozó Ösztöndíjban vagy az Esélyteremtő Ösztöndíjban részesíthető.

Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít ugyanúgy, mint az intézmények által adott szociális és tanulmányi ösztöndíjak.

Köznevelési és Művelődési Bizottság

Címkék