Lovasi András 2005-ben alakult Kiscsillag nevű zenekarával lép fel az Érdi Napok nyitófesztiválján, szeptember 1-jén. A nyári turné kellős közepén, próbára menet sikerült elérnünk. Dalszerzésről, családról, tervekről, készülő szólólemezéről, és a Kiscsillag, szintén mostanában készülő, új albumáról is beszélgettünk.

-Mire próbáltok épp?

-Most a holnapi siófoki koncertre készülünk a vonósokkal. Picit más vonósok lesznek, mint eddig, illetve nem picit, hanem teljesen más. Az eddigi csapat, Szabó Attila és Kunos Tomi a Csík zenekarból nem ért rá, mert épp vadul turnéznak. Általában velük szoktunk kiegészülni a Lovasi ‘18 koncertekre.

-Amikor egy aktív zenekar, mondjuk a Kiscsillag épp turnézik, szükség van próbákra?

-Magukra a fesztiválokra, koncertekre nem. Inkább a szezon elején szoktunk próbálni, amíg nem érezzük azt, hogy nagyjából a kezünkben van a műsor. Idén viszonylag korán ébredtünk és májusban elég sokat jártunk össze zenélni.

-Ugyanazzal a repertoárral léptek fel mindenhol?

-Nem. Szokásos módon van egy egyórás, egy másfélórás, és egy egy óra tízperces műsorunk. Általában a megrendelő kérésének megfelelően szabjuk meg a koncert hosszát. A Kiscsillagnak inkább a hosszabb koncertek állnak jól. Ezeknek a buliknak van jó íve, de természetesen egy háromnegyedórás koncert is lehet nagyon jó. Sőt! Van, hogy bőven elég.

-A próbákon te vagy a főnök?

-Igazából a végső döntéseket hozom én. Ha van egy ötletem akkor azt megmutatom, de ez nem azt jelenti, hogy ha valakinek van egy zenei témája, akkor azzal nem rukkolhat elő. Főleg például most, amikor a vonós hangszerelést készítjük. Inkább arra támaszkodunk ilyenkor, aki a hangszer törvényszerűségeit jobban ismeri. Én inkább csak instrukciókat szoktam adni, hogy körülbelül mi az elképzelésem és annak megfelelően készülnek a hangszerelések.

-Ezek a turnék, projektek iparszerűen mennek nálad? 51 évesen nyilván nem megy úgy a duhajkodás, mint annak idején. Megvan még a „Rock and Roll”?

-Igazából nem is tudom, mi az az úgynevezett Rock and Roll. Nagyjából ugyanúgy csinálunk mindent, ahogy húsz éve csináltuk. Nyilván, ha egy koncerten azt érezzük, hogy na ma itt volt velünk a Rock and Roll, akkor az egy jó érzés. De nem gondolom azt, hogy ezt az érzést állandóan élesztgetni kellene. Az a fajta “ereszd el a hajamat”, ami régen volt, az azért már nincsen. Valószínűleg azért, mert mindenki tudja már okos fejjel, hogy van másnap, meg család és egy csomó olyan dolog, ami fontos. Így nem feltétlenül van az „életünk utolsó napja” érzés, ami állítólag a Rock and Rollnak egy fontos kötőeleme. Elég sok embert láttam magam körül tönkremenni ebben. Szerintem ez huszonévesen még jól áll az embernek, harminc körül kezd ciki lenni, negyven felett pedig már semmiképp nem szexi.

-Apropo család. Hogy áll most a Lovasi-szaporulat? Nemrég gyarapodtatok egy fővel.

-Igen, két felnőtt lányom van az előző alomból és néhány hete született egy kisfiunk.

-A feleséged, Földes Eszter színésznő most épp a baba miatt elfoglalt, mennyire nehéz beosztani a napi teendőket?

-Küzdelmes, de szerencsére van segítségünk. Eszter hamarosan elkezd forgatni egy filmet, onnantól keményedik be igazán a helyzet, de a nagyobbik lányom felajánlotta, hogy segít. Szóval valahogy összeszerkesztjük a napjainkat. Nyilván nem annyira egyszerű, mint régebben volt, de megoldjuk. Amúgy meg régen se volt annyira egyszerű. Ehhez még jön az is, hogy nem Pesten lakunk, tehát ki-be járkálunk a városból. Meg persze le kell mondani dolgokról: sokszor el kellene menni vérvételre, orvoshoz, postára, na ezekre nem mindig jut idő.

-A postát mondjuk ne sajnáld…

-Azt tényleg nem sajnálom, és az orvossal is úgy van az ember, hogy majd jövő héten, pedig ahogy az autónkat, magunkat is illene egy évben egyszer átnézetni. Néhány éve például a teljes zenekart befizettem egy menedzserszűrésre. Azt gondolom, hogy aki körülöttünk nagyon komolyan vette ezt a Rock and Roll életet, az már vagy meghalt, vagy már nem annyira sportos. Úgyhogy aki velünk zenél még a színpadon, valahogy pont el tudja találni, hogy hogy érzi még jól magát a színpadon. Tudja, hogy mi fér bele egy estébe és mi nem. Ezt sajnos lassan meg kell tanulnia mindenkinek.

-Térjünk vissza kicsit a zenére! Mennyire vagy nyitott az új dolgokra? A Lovasi-stílust próbálod élethosszig reprodukálni, vagy látsz esélyt arra, hogy egyszer megvilágosodsz és belekóstolsz mondjuk az elektronikus zenébe?

-Senki nem tud kilépni a saját korlátai közül. Jó esetben az embernek vannak stílusjegyei, rosszabb esetben pedig csak korlátok, amik gátolják abban, hogy művészileg továbbléphessen. Azt gondolom, hogy nekem nincsenek műfaji skrupullusaim. Hallottam már nagyon jó elektronikus zenét és hallottam már borzasztó rhytm and bluest. Szóval van az a tényleg nagyon rossz közhely, hogy van jó zene meg van rossz zene. De ha már az elektronikus zenét előhoztad, annak idején az első találkozásom a számítógéppel tulajdonképpen szült egy lemezt. Ez volt a Bandi a hegyről album. Épp akkoriban vettem egy kompjútert és elkezdtem zenei szoftvereket tanulmányozni. Ez egy ideig nyilván szórakoztatott meg persze a mai napig használom ezeket zeneszerkesztésre, demókészítésre. Ahogy öregszem, pont a megismételhetetlensége, tehát épp az a része érdekel a zenének, ami az elektronikus zenékben nincs meg.

-Azt leszögezhetjük, hogy létezik a Lovasi-stílus, és elég sok Lovasi-klón előadó termelődött az utóbb kb. tíz évben. Neked ez öröm, büszkeség, vagy soknak gondolod és elég lesz most már?

-Akik benneragadnak ebben az úgymond utánzásban, azok körülbelül annyit is érnek. Az nyilván nem baj, ha valaki a saját hangját úgy keresi, hogy mások hangját használja először. Inkább az a baj, ha ez így is marad. Azt gondolom, hogy az igazán tehetséges utánunk következő, most már mondhatjuk, hogy generáció előadói közül soknál felfedezhető, hogy ismerte mondjuk a Kispált. Az igazán tehetségesek nyilván túl is lépnek ezen, vagy ez pont arra jó nekik, hogy erről elrugaszkodjanak és csináljanak valami egészen mást. Aki meg bennemarad, arra meg azt szokták mondani, hogy tehetségtelen. Ennyi.

-Figyeled a fiatalokat?

-Ami szembe jön, azt érdeklődve szemlélem. Én azt látom, hogy azok a fiatalok, akik nekem tetszenek, vagy többet látok bennük, a mi közegünkben egészen jól boldogulnak. Sajnos a magyar piacnak, mondjuk úgy, újbóli bezárkózásának köszönhetően, ami a Petőfi Rádió kereskedelmi rádióra fazonírozása óta tart, a fiatal zenekarok, megfelelő médiafelület híján meglehetősen nehezen tudnak ismertté válni. Most olvastam egy cikket, ahol épp azt fejtegették, hogy a Fishing on Orfű sok ilyen előadóknak a NAGY fellépés. Nekik ez az a fesztivál, ahol akár 2-3000 ember előtt is tudnak játszani.

-Ahogy én látom, az általad szervezett Fishing on Orfű beérte a nagy hazai fesztiválokat. Szerinted ez minek köszönhető? Talán épp annak amit az előbb mondtál?

-Ez egy tematikus fesztivál. Hosszútávon azok a fesztiválok maradhatnak meg a piacon, akik a nagy fesztiválok mellett akár egy szűkebb merítésből, de a speciális kínálatot tudnak adni a közönségnek. Soha nem lesznek olyan nagyok, mint az ismert össznépi fesztiválok, viszont van egy nagyon stabil közönségük, akik úgy járnak ezekre a fesztiválokra, mint egy osztálytalálkozóra.

-Ezek szerint a Fishing marad így?

-A következő néhány évre ez egy jó irány, persze ötletekkel és finomításokkal. Természetesen, ha vannak olyan lehetőségek, hogy külföldi zenekarokat elhívjunk, arra is nyitottak vagyunk, de ez is egy veszélyes terep. Akiket kockázat nélkül ki tudunk fizetni, itthon csak egy szűkebb körben ismertek. Ezért általában olyan produkciókat hívunk, akik nem hoznak plusz közönséget, hanem a meglévő közönségünket szórakoztatják. A mi tágabban értelmezett műfajunk sztárzenekarait, mint pl a Queens of the Stone Age, viszont nem tudunk úgy elhívni, hogy ne kelljen olyan mélyen a zsebünkbe nyúlni, ahol talán már nincs is pénz. Álmunk, hogy legyenek ilyen zenekarok a Fishingen, előbb vagy utóbb lesznek is.

-Egyáltalán a meglévő közönségeteknek lenne igénye a nagyobb külföldi zenekarokra?

-A Fishingre elsősorban a magyar zenekarok miatt jönnek a látogatók, de a mi közönségünk elég nyitott arra, hogy ha lát egy olyan, akár külföldi produkciót, amit esetleg előtte nem ismert, azt is kitörő lelkesedéssel tudja fogadni.

-A másik zeneipari tevékenységed a Megadó Kiadó. Van még egyáltalán?

-Olyan értelemben van, hogy a saját dolgaimat és a zenekar körüli előadók dolgait gondozgatom, de klasszikus kiadóként már nem működik. Az utóbbi egy év arról szólt, hogy minden előadó, aki nálunk volt, visszakapta a kiadói jogokat. Meglehetősen megcsappant az igény a klasszikus hanghordozók iránt, a piac jórészt az online felületekre koncentrálódik. A hagyományos hanghordozók piaca pedig annyira kicsi, hogy nem kell hozzá kiadó.

-Az eddig említett tevékenységek közül melyikkel töltöd a legtöbb időt?

-Szerencsére még mindig a zenekarosdival. A koncertezéssel, a próbákkal, a dalírással a stúdiózással, szerencsére ez a legélvezetesebb mind közül. De ha jobban belegondolok, a családommal töltöm a legtöbb időt.

-Valamiért nekem az a kép van meg rólad, hogy te horgászol. Jó tudom én ezt?

-Régebben horgásztam, de fejben még most is. Szoktam róla álmodni. A peca elég időigényes dolog, a család és a zenekarosdi mellett most nem nagyon fér bele. Ha az ember igazán horgászik és nem csak egy évben egyszer megy el és csinál úgy mintha horgászna, akkor az rengeteg időt visz el. Most a Duna mellett lakunk, és azért titokban bízom benne, hogy pár év múlva lesz egy kis csónakom és akkor járok majd pecázni.

-Ha véletlenül jut magadra időd, akkor mivel töltöd, ha már horgászattal nem?

-Semmivel, nincs nagyon időm magamra. Van azért némi testmozgás, ami ezért kell, hogy ne legyek teljesen tunya. Ezen kívül filmeket nézek, színházba és koncertekre járok, de most a gyereké a főszerep.

-Testmozgás alatt mit értesz?

-Otthon tornázom. Régebben eljártam úszni, de most arra sincs idő. Oda is el kell menni, vissza kell jönni. Majd járunk a gyerekkel babaúszásra, úgyhogy azt tervezem, hogy visszatérek az uszodába, de ez egyelőre még várat magára. Most marad az otthoni torna.

-Volt már olyan, hogy megcsapott annak a szele, hogy elfogytak az akkordok és a mondanivaló?

-Az utóbbi néhány évben nem, mert annyira kevés időt töltök dalszerzéssel, hogy amikor leülök ezzel foglalkozni, mindig írok egyet. Vagy egy felet, vagy haladok tovább azokkal, amik már megvannak, csak át kell őket öltöztetni. A dalfarigcsálás hosszútávú elfoglaltság nálam. Ha nem jut eszembe semmi, akkor a meglévőket csinosítgatom. Átnézem a szövegeket, rendbe rakom a harmóniákat. Vannak intenzívebb időszakok, de szinte minden nap foglalkozom dalszerzéssel.

-A te esetedben szerencsés együttállás, hogy egy fejben vannak az akkordok és a szöveg. Ezek egyszerre jönnek ki belőled?

-Nagyon sokféleképpen írtam már dalt. Van, hogy megszületik egy teljesen nyers, adott esetben ritmustalan szöveg. Ezeket szinte csak lejegyzetelem, és később alakítok ki dalszöveget belőlük. Ekkor már képződik valamiféle dallam, illetve ritmus a fejemben, és már csak meg kell hangszerelni a dalt. Aztán van olyan is, hogy a zenéből indul ki az alapötlet. Megszületik a zene, azt elküldöm magamnak és a szövegíró énem pedig ír rá szöveget. Mint egy klasszikus dalszerző páros. Ebben az esetben mindkét személy én vagyok. Ezen kívül másoknak is írok dalszöveget. Ha valami megtetszik és úgy érzem, hogy tudnék valami jót hozzátenni, akkor abba szeretek beledolgozni.

-Mik a terveid a nem olyan távoli jövőre?

Igazából most egyszerre írom a Kiscsillag-lemezt és a szólólemezemet, ami akusztikus gitár és zongora alapú lesz. Szeretnék egy nagyon minimál, dalcentrikus albumot csinálni. Vagy ősszel jelenik meg, vagy a jövő év első egy -két hónapjában. Az biztos, hogy a Vígszínházban lesz a lemezbemutató március 28-án.

Urbán Szabolcs