Defibrillátorokat vett az IFÖ

Egy-egy félautomata defibrillátort vásárolt az Érdi Ifjúsági Önkormányzat az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának és az Érdi Battyhány Sportiskolai Általános Iskolának. A leköszönő testület másfél millió forintot különített el a költségvetésében az eszközbeszerzésre.

Hasonló tartalmaink:

Videós bejegyzésben közölte az Érdi Ifjúsági Önkormányzat, hogy az egyik utolsó inzézkedésük, mielőtt leköszönnek és átadják a helyet az új testületnek, hogy életmentő defibrillátorokat vásároltak, amelyet hamarosan átadnak az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának és az Érdi Battyhány Sportiskolai Általános Iskolának. A célt az IFÖ még tavaly ősszel megfogalmazta, most pedig meg is valósította. A 2017/2018-as grénium egyébként nem először adományoz egészségügyi eszközt, tavaszzal mobil szívdiagnosztikai eszközt adományozott az Érdi Ifjúsági Önkormányzat az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának.  Az eszköz egy olyan mérőkészülék, mely figyeli a felhasználó szívműködésével és szívritmusával kapcsolatos egészségi jellemzőit.

A keringésmegállások döntő hányadát hirtelen szívhalál okozza, emellett a légzés zavara (pl. fulladás) csupán az esetek kis százalékában fordul elő.

A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Évi 50.000 haláleset szív-keringési eredetű okból következik be. Ebből 20.000 eset a kórházon kívül történik. Ezen esetek 65-85%-ában kamrai szívritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a háttérben, melyet a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége jellemez, ami lehetetlenné teszi a szív normális mechanikai működését. A kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelési módja a defibrillálás, mely során áramot vezetnek keresztül a szíven.

Automata defibrillátor használatával kevésbé gyakorlott segítők is el tudják látni az újraélesztést.

Címkék