Rangadóhoz méltóan!

Hazai környezetben is megkezdte a szezont az ÉRD női kézilabda csapata, amely az NB I második fordulójában a Vácot fogadta és győzte le 30–27-re.

Hasonló tartalmaink:

Megyei rangadót vívott hazai pályán a Vác ellen az ÉRD a női kézilabda NB I második körében. Mindkét együttes egy ötgólos sikerrel nyitotta az idényt, azonban az ÉRD nem volt könnyű helyzetben a váciak elleni meccs előtt, hiszen Szabó Edina Janurik Kingára, Szabó Laurára és Mariama Signatéra sem számíthatott, így az egri meccs után Gridnyeva Szvetlana, illetve az utánpótlásból felkerülő Doszpoth Zsuzsanna is bekerült a keretbe kapusposztra Julie Foggea mellé.

A mérkőzés méltó volt a rangadó címszóra, hiszen a szurkolók és a játékosok is kitettek magukért, az első percekben ugyan rendre a vendégek vezettek, azonban a tizenkettedik percre az ÉRD Kisfaludy Anett révén fordított, s az első félidőben még meg is lépett Szabó Edina együttese, miután 13–10-re vezetett öt perccel a szünet előtt, végül a pihenőre kétgólos előnnyel vonult.

A második játékrészben nem kapta el a ritmust a vendég csapat, az ÉRD ezt kihasználva pedig Krpezs-Slezák Katarinának köszönhetően már négygólos előnyben is volt (19–15), is innen a váciak csak egyszer tudtak visszakapaszkodni, a kapuban remeklő Julie Foggea mellett támadásban is rendre eredményes volt a vendéglátó, amely a félidő derekán is tartotta többgólos előnyét (24–21).

– Hatalmasat küzdött a csapatom, egységes volt. Az első meccsünk nem sikerült igazán jól, és annak a feszültsége, illetve az, hogy az utolsó pillanatban derült ki, hogy Janurik Kinga mégsem tud pályára lépni, az adott egy tartást a csapatnak, illetve egy nagy stresszt is. Többször volt lehetőségünk nagyobb különbséggel is vezetni, de a Vác szívósan tapadt ránk, de a mieink a nehéz helyzetekben sem inogtak meg. Ennek az újjáalakuló csapatnak ez egy nagyon biztató mérkőzése, kívánom nekik, hogy ezen az úton folytassák és akkor jól fogják érezni magukat a pályán, talán még eredményesek is lesznek – nyilatkozta Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Teljesen megérdemelten tartotta itthon a két pontot az ÉRD. Mi pedig csak magunkat okulhatjuk, hiszen harminc gól túl sok, a védekezésünkben található az a momentum, amely miatt kikaptunk, nem tudtuk felvállalni azokat az ütközéseket, megállító faultokat. Sajnos a védekezésünk hatvan percen keresztül nem volt acélos. A 27 góllal azért elégedett lehetek, hiszen ugyan nem volt hibátlan a támadójátékunk, de az  ÉRD otthonában ennyi gólt lőni, nagyszerű teljesítmény is lehetne. Ennél sokkal jobban kell védekezni a jövőben, ha pontot, pontokat szeretnénk szerezni az ÉRD-hez hasonló erejű csapatok ellen – értékelt Szilágyi Zoltán, a Vác vezetőedzője.

– Büszkék lehetünk magunkra, hiszen nagyon jó meccset tudtunk játszani. Próbáltuk betartani, amit Edina mondott nekünk, ezt tudtuk is tartani. Itt-ott voltak megingások, de egy jó meccset játszottunk, gyors gólokat lőttünk, meg voltak a védések, jó volt a támadás – ott is mindig megtaláltuk a Vác gyengepontjait és nagyot küzdöttünk védekezésben – mondta az ÉRD irányítója, Tóth Gabriella.

– A védekezésünkben kell feljavulnunk, a támadásban a 27 gól rendben van, viszont a végén támadásban is dekoncentráltak voltunk, de ezen is lehet még javítani – mondta Suba Sára, a vendégek kapusa.

 

KÉZILABDA, NB I, NŐK, 2. FORDULÓ

ÉRD–GVM EUROPE-VÁC 30–27 (16–14)

Érd, 1100 néző. V: Nagy Ferenc, Túróczy

ÉRD: FOGGEA – Krpezs-Slezák 7 (1), KISS N. 6, TÓTH G. 3 (1), Kisfaludy 2, KOVACSEVICS 5, C. Lassource 1

Csere: Gridnyeva, (kapus), Lavko 5 (1), Gávai, Jerábková 1, Schatzl Natalie

Edző: Szabó Edina

VÁC: Arenhart – Jovetic 3, HÁMORI 7, Szabó K., Helembai 2, KÁCSOR 4, Radoszavljevics

Csere: Suba (kapus), De Souza 7 (5), Kuczora 1, Szondi, Iván, Diószegi, Szamoránsky P. 3

Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–2. 11. p.: 6–6. 19. p.: 10–10. 24. p.: 13–10. 33. p.: 19–15. 39. p.: 20–19. 44. p.: 22–21. 50. p.: 26–21. 55. p.: 27–24.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc

Hétméteresek: 7/3, ill. 5/5

(kép: Boros Sándor)

Címkék