Elitben az érdi szélső!

Az Érd Arénában tartott ünnepségen írta alá a Magyar Kézilabda Szövetség Elit programjának szerződését Schatzl Natalie és az Érdi Sport Kft. vezetése a Magyar Kézilabda Szövetség képviselőivel. Minden korosztályból négy-öt tehetséges játékost választott ki az MKSZ, vagyis a tartalékokkal együtt összesen húsz lány kerülhet be a serdülő, az ifjúsági és a junior válogatottakból – számolt be róla a handballerd.hu.

Hasonló tartalmaink:

A 18 éves Schatzl Natalie a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia nevelése. Eddigi edzői Arató Béla, Arató Béláné, Szedlák Nikolett, Oszlár Ferenc, Kiss Szilárd, Hajdú János, Woth Péter és Bohus Bea voltak. Már a 2012-13-as szezonban bemutatkozhatott a felnőttek között, tavaly pedig 138 góljával alapembere volt a másodosztályban második helyig jutó NEKA csapatának. Augusztusban a magyar ifjúsági válogatott balszélsőjeként vállalt fontos szerepet a lengyelországi U18-as világbajnokságon megszerzett ezüstéremben. Az ÉRD csapatában az Eszterházy SC elleni múlt szombati meccsen mutatkozott be, első gólját is meglőve.

Az Elit program tagjaként Natalie kiemelt szakmai támogatást és ösztöndíjat kap a fejlődéséhez, hiszen külön erre a projektre összeállított szövetségi munkacsoport segíti a kiválasztottak felkészülését. Félévente ellenőrzik is a játékosok formáját, felkészülését, így rendszeres lesz a visszajelzés az elvégzett munkáról. A cél, hogy néhány éven belül a magyar kézilabdázás vezéregyéniségeit neveljék ki.

(kép: Boros Sándor)

Címkék