Digitális szeméttérkép készül

Dr. Palkó Zsolt, az Érdi Polgári Természetőrség alapító-vezetője adta a szakmai ötletet, Préger Lajos pedig, aki szintén a természetőrség tagja, a technikai hátteret ahhoz a fejlesztéshez, aminek eredményeképp most digitális szeméttérkép készül Érdről. A kezdeményezés célja, hogy mindenhonnan eltűnjön a szemét városunkból.

Hasonló tartalmaink:

– Rendszeresen sétálok az Érd-Sóskúti fennsíkon, ahol sajnos rengeteg a szemét, ezzel pedig valamit kezdeni kell – mondta el lapunknak Préger Lajos. – Az Érdi Polgári Természetőrség tagjai fontosnak gondolták, hogy ne csak általában beszéljünk a szemétről, hanem tényszerűen, ehhez pedig tudnunk kell, hol, mennyi és milyen jellegű hulladék található. Ma rendelkezésre állnak már olyan eszközök, amelyek segítségével digitális térképen tudjuk mindezt feltárni.

A kép bal oldalán: Préger Lajos az Érd-sóskúti fennsíkon

A kép bal oldalán: Préger Lajos az Érd-sóskúti fennsíkon

Préger Lajos elmondta, hogy a digitális szeméttérkép kialakításához két eszközt használtak: a mobiltelefont, aminek az iránytűje számukra kellő pontossággal mutatja, hol találtak szemetet, illetve maga a Google Maps, amire rá lehet ezeket a koordinátákat vetíteni. – Kimegyünk a terepre, lefényképezzük a szemétkupacokat, rögzítjük a koordinátákat, ezt rávetítjük a Google Mapsre, az adatokat feltöltjük egy táblázatba, aminek segítségével az adott koordináták alapján meg tudjuk jeleníteni a térképen, hol van a szemét, a képre rákattintva pedig lehet látni, hogy milyen jellegű és mennyiségű az. Tehát hogy veszélyes vagy építkezési hulladék-e például, illetve, hogy géppel vagy kézzel elszállítható-e.

-Ezeket az információkat átadtuk Zsadányi Katalinnak, aki az önkormányzatnál térinformatikusként dolgozik, és aki ezeket az önkormányzati térképre is felvitte. Tehát egy olyan speciális, a nagyközönség számára nem elérhető, viszont az önkormányzat által használt térképészeti rendszerbe is bekerültek az adatok, amelyek alapján az önkormányzat mérlegelni tudja, hogy milyenek az adott helyen a tulajdoni viszonyok, hogy lehet oda bejutni, milyen módon lehet eltakarítani onnan a szemetet – tette hozzá Préger Lajos.

Egyelőre az Érd-sóskúti fennsík egy részét dolgozták fel, ezen a területen körülbelül 150 m3-nyi szemét került rögzítésre, de még mielőtt továbbhaladnának Érd többi részére, az Érdi Polgári Természetőrség szeretné a hulladéktól megtisztítani ezt a régiót. – Nem lenne szerencsés, ha amíg felmérnénk máshol is a helyzetet, addig még tovább gyűlne a már felmért helyen a szemét, ezért szeretnénk egy-egy felmérés után rögtön megtisztítani a zónát további önkéntesek bevonásával. Aminek egy szépséghibája van: anyagi forrásokat kell biztosítani a szemétszállításhoz, hogy valóban eltűnjön a szemét ezekről a helyekről. Az Érdi Polgári Természetőrség tagjai tudják adni az idejüket, a szaktudásukat, a személyi feltételeket, önkénteseket, de a szemét elszállításához segítség kell. Ehhez felajánlotta segítségét Macsotay Tibor, az Érdi Polgárőrség vezetője, de akár vállalkozók támogatását, felajánlását is várjuk – mondta el a polgári természetőr.

Préger Lajos munka közben

Préger Lajos munka közben

Az Érdi Polgári Természetőrség célja a digitális szeméttérkép kidolgozásával kettős. Egyrészt ez alapján lehet szervezni szemétgyűjtéseket, illetve ki lehet találni, hogy milyen módszerekkel lehet az adott helyen megelőzni azt, hogy újabb szemétkupacok keletkezzenek. A természetőrség hosszabb távú céljai között szerepel egy honlap készítése is, ahol mindenki számára hozzáférhetővé tudják majd tenni a digitális szeméttérképet annak érdekében, hogy aki szeméthalmokat talál Érd területén, rögtön regisztrálhassa azt azon. A legnagyobb öröm viszont az lenne számukra, ha nem lenne szükség ilyen térképre.

A Préger Lajossal készült interjút itt hallgathatja meg teljes hosszában:

Címkék