„Ahány zarándok, annyiféle cél”

Kilencedik alkalommal rendezték meg az érdi Rózsafüzér Zarándoklatot, melyen idén is sokan vettek részt különböző céllal. Akik nem akarták vagy nem tudták végigjárni a 17,5 km-es utat, azok bekapcsolódhattak a menet egy-egy szakaszába.

Hasonló tartalmaink:

Ebben az évben is Érd keleti részéről, a LEA Otthontól indult a zarándoklat, onnan a Parkvárosi templomig közösen haladt a csoport, majd két ágra váltak szét. Az egyik csoport a Fundoklia-völgyön keresztül jutott el a Tusculanumi templomig, majd az Újtelepi templomot is érintve végül a Jézus Szíve templomhoz érkeztek. A másik ág a Ciszter nővérek érintésével a Postástelepi templomon át jutott el a Jézus Szíve templomig, ahol újra egyesülhetett a két csoport és közösen vonultak Ófaluba.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

- Az idei esztendő központi gondolataként az egyházmegye zarándokhelyeit jártuk végig templomonként: így idéztük fel, hogy egy-egy központi zarándoklatnak milyen tematikus üzenete van. Én azt gondolom, hogy ki milyen céllal vesz részt a zarándoklaton, ez személyenként eltérő. Van, aki azért jön, hogy a saját házasságáért imádkozzon, van, aki a gyermekeiért, unokáiért. Van, aki valamiféle betegségtől remél szabadulást, ahány zarándok, annyiféle cél fogalmazódik meg – mondta el Hajdu Ferenc katolikus plébános.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A zarándoklaton a lelkiség mellett a közösség élményét is megélhették az emberek, ugyanis az úton beszélgetésre, a tapasztalatok megosztására is lehetőségük nyílt. Miután megérkeztek Ófaluba, Spányi Antal megyéspüspökatya szentmiséjével zárult a program.

Címkék