Küzdelemre hangolva

Hat arany- és két ezüstérmet, valamint egy hatodik helyet szerzett az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai Sportegyesület a Dunakeszin rendezett fordulón, amely után hamarosan kiderül, kik jutottak be az országos döntőbe.

Hasonló tartalmaink:

Formagyakorlatról a küzdelem felé vette az irányt az ÉSWS SE, amely az országos bajnoki döntőbe jutásért rendezett második fordulóban, Dunakeszin volt érdekelt öt versenyzővel.

Nagy Márk Krisztián küzdelemben „lett volna” érdekelt, illetve el is indult, ám a Biatorbágyi Wingchun Iskolából mindkét ellenfele visszalépett, így mérkőzés nélkül lett aranyérmes.

– Nagyon sajnáljuk, hogy nem voltak meccsei, mert nagyon becsületesen készült. Egy formagyakorlatból küzdelembe lépő versenyző esetében mindig nagy az elvárás. Azért is lett volna fontos, hogy ne csak a formagyakorlatot tudja véghezvinni, hanem hogy megmutassa, a küzdelemben is jártas – fogalmazott Nagy Márk Krisztiánról Balogh Péter, az ÉSWS SE elnöke, edzője, aki hozzátette, hogy versenyzője idén még két versenyen megmutathatja, mit is tud valójában.

A másik, küzdelemben (qinda) induló Varga Zsombor a gyerek kettes korcsoportban, a 39 kilósok között viszont túl van első két mérkőzésén light contactban, s mindkét meccsét megnyerve lett aranyérmes.

– Mindkét mérkőzését nagyon tisztán, határozottan tudta hozni. Az első mérkőzése két menetben el is dőlt, a másodikon az első menet elúszott, de az egyperces pihenőben kapott néhány jótanácsot, amit szépen végrehajtott, így szükség volt egy harmadik menetre is, amit szépen lehozott, így elégedett vagyok azzal, amit hozott. A kondíciója remek volt – mondta a klubvezető Varga Zsomborról.

A küzdelemben érdekeltek mellett hárman formagyakorlatba adták le nevezésüket. Mák Attila a rövidfegyverben elért első helye mellett hosszúfegyveres kategóriában második lett, míg nem kis meglepetésre pusztakezes gyakorlatban csupán hatodikként zárt.

– Nem vagyunk hozzászokva egy hatodik helyhez. Nem hiszem, hogy rajta múlt volna ez az eredmény, de ebbe nem szeretnék belemenni. De semmi probléma, mert a döntőbe meg lesz hívva és ott is három kategóriában szeretnénk aranyérmet szerezni. Most még csiszolunk a technikáin és ha kell, kettőzött erővel vágunk neki a döntőnek – tekintett előre Balogh Péter Mák Attilával kapcsolatban.

Srágli Liliánának ugyan a gyerek egyes korcsoportban nem volt ellenfele, ám a formagyakorlatban nem feltétlenül ez a döntő, hiszen gyakorlatába ugyanúgy tudása legjavát kell beleadnia.

– Ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozott meg érte, de sosem a versenyző hibája, ha nincs ellenfele. Úgy néz ki, ebben a korcsoportban a lányok hiányoznak. Abszolút jó gyakorlatot mutatott be, de látjuk, hol kell még fejlődni, milyen technikai elemeket kell csiszolni és a jövőben is ugyanúgy el fog indulni – létszámtól függetlenül. A teljesítményével elégedettek lehetünk. Látom napról napra edzeni és látom, hogyan fejlődik. Nagyon különleges lány lesz a magyar és a nemzetközi kung fu életben – fejtette ki az ÉSWS SE elnöke.

A harmadik érdi, Magyari László a szeniorok között indulva pusztakézben ezüstérmes, új hosszúfegyveres formagyakorlatával pedig aranyérmes lett Dunakeszin.

– Pusztakezesben egy számára új gyakorlattal indultunk. Van rajta még mit csiszolni, de jó úton vagyunk. Hosszúfegyveres kategóriában ugyanez a helyzet, egy teljesen más gyakorlattal indult és ezt is nagyon jól hozta. Ez a jövőre nézve érdekes lehet. Várjuk az ellenfeleket a versenyekre! – jegyezte meg Magyari Lászlóval kapcsolatban Balogh Péter.

Az érdi csapat vezetője elmondta továbbá, hogy a csapat új útra lépett, s a következő időszakban sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a küzdelemre, mint a formagyakorlatra, ennek ellenére utóbbi versenyszámban is többször elindulnak a következő viadalokon.

Az ÉSWS SE kungfusai legközelebb november 18-án, Mezőtúron vesznek részt a négy ország részvételével rendezett Wingchun viadalon, ahol többek között Mák Attila is debütál küzdelemben, míg az országos döntőre november végén kerül sor ugyancsak Dunakeszin, s az érdiek várhatóan hat-hét sportolóval lesznek érdekeltek.

 

Címkék