Halálos gázolás a Bajcsy-Zsilinszky úton

Közúti közlekedési baleset történt november 12-én 9 óra 40 perckor Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol egy 27 éves helyi lakos BMW személygépkocsijával elgázolt egy, az úton átkelni szándékozó 83 éves férfit, majd frontálisan ütközött egy szembe haladó kisbusszal.  Az elgázolt férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a baleset helyszíni szemléjét megkezdték, a forgalmat a környező utcákba terelik. 

Hasonló tartalmaink:

Mint ahogy arról András Tamás, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Érd Fm 101.3 hallgatóit tájékoztatta, egy BMW személygépkocsi a Tárnoki út irányából Parkváros felé közlekedett a Bajcsy-Zsilinszky úton, amikor – eddig tisztázatlan okokból – az előtte, az úttesten átkelni  szándékozó 83 éves férfit elütötte, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A BMW ezután átsodródott a szembejövő sávba, ahol egy Volkswagen kisbusszal ütközött össze frontálisan. Mindkét gépkocsi vezetője súlyosan megsérült a balesetben. Az esethez az érdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A kisbuszba egy ember beszorult, akit az egységek feszítővágó segítségével szabadítottak ki a roncsok közül és adtak át a mentőknek.

A helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van, a Bajcsy-Zsilinszky utat teljes szélességében lezárták. A baleset okát az érdi rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják. Ami biztos, hogy a BMW-t vezető 27 éves helyi lakost megszondáztatták a rendőrök, ami kimutatta az alkohol jelenlétét a szervezetében. Az ittasság fokát szakértők fogják vizsgálni.

Darázs Ágnes, a Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő helyettese hozzátette, hogy az elgázolt 83 éves férfi az útnak azon a szakaszán akart átkelni, ahol nem volt erre kijelölt gyalogos átkelőhely.

 

(kép: police.hu)

 

Címkék