Kiütésekből sem volt hiány a ringben

A tavalyi sikerekre alapozva szervezték meg immáron második alkalommal az Érdi Küzdősport Gálát vasárnap. Az amatőr és profi mérkőzéseket is felvonultató rendezvénynek a Batthyány iskola tornacsarnoka adott otthont.

Hasonló tartalmaink:

Hatalmas pofonoktól volt hangos a II. Érdi Küzdősport Gála helyszíne vasárnap este. A fight cardon huszonhét összecsapás, javarészt profi ökölvívó mérkőzés kapott helyet. Ezen kívül bemutató jellegű amatőr box, K-1 és kick light küzdelmek is színesítették a programot. Ami a korosztályokat illeti, a felnőtt sportolók mellett az utánpótláskorúak is esélyt kaptak a bizonyításra. A gála elsősorban a helyi és környékbeli küzdősportolóknak kívánt versenyzési lehetőséget biztosítani. Ennek megfelelően az Érdi Muay Thai Box Egyesület harcosai, többek között a a 18 év alatti Bolehovszky-testvérek, Gergő és Richárd is szorítók közé lépett. Ricsi bemutató jellegű (ahol nem hirdetnek győztest) K-1 meccset vívott Szappanos Dáviddal, öccse pedig bemutató kick lightban mérkőzött meg Radics Bécivel. Tollár Levente és Karlovics Levente egyaránt bemutató ökölvívó mérkőzésen lépett szorítók közé. Előbbi bokszoló Laska Dávid, utóbbi Schwitz Tamás ellen.

A felnőttek profi box programjában a szervező Tollár László által edzett Kristóf Máté, Vass János András és Schrammel Csaba hármas is kesztyűt húzott. Kristóf az első menetben technikai kiütéssel győzte le Cserepes Tamást, Vass egyhangú pontozással múlta felül Horváth Dominikot, míg Schrammel az első menetben kiütötte Fodor Kevint.

Kristóf Máté elégedett volt a teljesítményével. Mint elmondta, győzni érkezett a gálára, ami össze is jött, az pedig hab a tortán, hogy nem ment végig a négyszer hárompercesre tervezett bunyó, hiszen már az első körben feladásra kényszerítette ellenfelét.

Az érdi sportolók közül Szűcs Istvánnak az előzetes tervekkel ellentétben más ellen kellett felvennie a kesztyűt, mégis a rendezvény egyik legjobb csatája kerekedett a párharcból. A hazai győzelem azonban elmaradt, a tizenkét perc leteltével, egyhangú pontozással Varjú György kezét emelte magasba a vezetőbíró.

Szűcs István elmondta, hogy mindenképpen győzni szeretett volna hazai közönség előtt, amihez készült is az elmúlt hetekben. Sajnos az ellenfél lemondta a részvételt, a helyére beugró Varjú pedig túl nagy falatnak bizonyult.

Az est folyamán hét mérkőzés végére tett pontot K.O., amelyek közül minden bizonnyal a leglátványosabb a Bárdos Nándor–Balogh Ádám párosításhoz fűződik. Utóbbi öklöző a százhalombattai Bárdost az első menetben ütötte ki, mely után hosszabb ápolás is következett.

Hat nemzetközi összecsapást is láthatott a kilátogató több száz néző. Ezek közül a horvát Mark de Mori az első menetben technikai kiütéssel gyűrte le Horváth Gergelyt, a francia Gregory Trenel ugyancsak az első menetben, de kiütéssel győzött Pingiczer Gábor ellen, a finn Gennadi Mentsikainen pedig technikai kiütéssel aratott sikert Kormány József felett.

Címkék