Lebuktak a robogótolvajok

Az Érdi Rendőrkapitányságon eljárás indult lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 19 éves és egy 20 éves százhalombattai férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a testvérpár november 1. és 9. között Százhalombattáról négy robogót és egy kerékpárt lopott el, míg Budapest XI. kerületéből két robogót vitt el.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi rendőrök a páros 20 éves tagját Százhalombatta külterületén, a 6-os számú főúton érték tetten, amint éppen az egyik Budapestről ellopott robogóval közlekedett világítás és bukósisak  nélkül november 9-én hajnalban. Ezt követően azonosították és Százhalombattán elfogták testvérét is, akivel a gyanú szerint több bűncselekményt közösen követett el a 20 éves férfi.

A rendőrök több lopott járművet megtaláltak és lefoglaltak, a két férfit pedig őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

Az érdi nyomozók vizsgálják, hogy a két férfi további bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e, jelen ügyben pedig indítványozták letartóztatásukat.

(Cikk és fotó: police.hu)

 

Címkék