Rangadó

Reméljük, hogy olyan rangadó lesz, mint ősszel. Merthogy a K&H női kézilabda liga 17. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria ellenfele lesz az ÉRD, amely a negyedik körben hazai pályán 31–30-ra verte Elek Gábor együttesét.

Hasonló tartalmaink:

A tabella első és második helyezettje között az elmúlt években nagy volt a különbség az egymás elleni találkozókon, ám az őszi győzelem után az ÉRD került lépéselőnybe, amelyet viszont legutóbb, a Vác elleni idegenbeli vereséggel, illetve a Kisvárda elleni döntetlennel elveszített, így a Fradi ugyanannyi meccset játszva egy ponttal előzi meg Szabó Edina együttesét. A Bajnokok Ligájában is érdekelt fővárosi csapat a szezon elején előbb a Győrtől, majd Janurik Kingáéktól is vereséget szenvedett, viszont az azóta eltelt fordulókban csak egyszer hullajtott pontot, amikor március elején hazai pályán döntetlent játszott a Rába-partiakkal.

Elek Gábor csapata legutóbb szerdán lépett pályára, s Kovacsics Anikó és Hornyák Dóra nélkül 44–25-re verték a sereghajtó Kispesti NKK-t.

A népligetiek legeredményesebb játékosa az NB I-ben, egy korábbi érdi játékos, Schatzl Nadine tizenhat meccsen eddig 76-szor volt eredményes, mellyel a holland beálló, Danick Sneldert és a spanyol irányító, Nerea Penát előzi meg csapata házi góllövőlistáján.

Az ÉRD-ből a sérült Katarina Krpezs-Slezák négymeccses kihagyása után átvette a vezetést Klivinyi Kinga, de mindketten 72 gólt szereztek az idei bajnokságban, őket Mireya González követi.

Szabó Edina együttesébe viszont könnyen elképzelhető, hogy visszatér a Debrecen elleni kupameccsen elszenvedett sérüléséből a szerb jobbszélső, viszont a Kisvárda elleni meccs hajrájában súlyosnak tűnő sérülést szenvedő Gulyás Vanda játéka kérdéses.

A szombaton 18 órától kezdődő találkozót az Andorka Miklós, Hucker Róbert játékvezetői páros dirigálja, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

De nem csak az ÉRD-nek lesz tévés meccse, hiszen pénteken 18 órától a Budaörs Békéscsabára látogat, melyet ugyancsak élőben közvetít a közmédia sportcsatornája.

Mihály Attila együttese egy meccsel többet játszott, mint a viharsarkiak, s Hornyák Ágiék előnye csak egy pont a Békéscsabával szemben, így egy győzelem esetén jóval közelebb kerülnének a bennmaradáshoz, mint a kieséshez, igaz, szintén pénteken 18 órától rendezik a másik alsóházi rangadót, ahol a Kisvárda fogadja a Mosonmagyaróvárt, s ez a két találkozó eredménye nagyban befolyásolhatja az élvonalbeli tagság megtartására pályázók dolgát.

A két élvonalbeli klub meccse mellett a térségben további ötven kézilabdamérkőzést rendeznek a hétvégén, közte lesz Fradi-Győr is, igaz, ez a fiú U14-es gyermekbajnokság felsőházi rájátszásában, Budaörsön.

03.24., péntek

K&H női kézilabda liga, 17. forduló
18.00:
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–Budaörs (tv: M4 Sport)

Férfi NB I/B Nyugati csoport, 20. forduló
19.00:
Százhalombattai KE–Pénzügyőr SE

Női NB I, junior, 17. forduló
16.00:
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–Budaörs
18.15: FTC-NYCS–ÉRD

Női NB I, ifjúsági, 17. forduló
14.00:
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–Budaörs
16.30: FTC-Debt Invest–ÉRD

Országos Serdülő Bajnokság, Fiú, F-2, Alsóház, 5-9. helyért, 3. forduló, Nyitrai Tamás Sportcsarnok
17.45:
Diósdi DSE–Dunaújvárosi AC

03.25., szombat

K&H női kézilabda liga, 17. forduló
18.00:
FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD (tv: M4 Sport)

Férfi NB I/B, junior, Nyugati csoport, 20. forduló, Pénzügyőr Sportcsarnok, Bp. Kőér utca
17.00:
Százhalombattai KE–Pénzügyőr SE

Gyermekbajnokság, Fiú U14, I. osztály, Kovács László régió, Kelet, Alsóház, Tiszaföldvár
10.00:
Békéscsaba DKSE–Százhalombattai VUK SE
12.00: Százhalombattai VUK SE–Orosházi FKSE-LINAMAR

Kisiskolás Bajnokság, Fiú U9, Kovács László régió
Nyitrai Tamás Sportcsarnok, 09.00:
Budaörs–Szigetszentmiklósi KSK II Érd
Budakalász, 09.30: Gyömrő VSK–Százhalombattai VUK SE
Nyitrai Tamás Sportcsarnok, 09.45: Újhartyán VSE–Szigetszentmiklósi KSK III Biró
Nyitrai Tamás Sportcsarnok, 10.30: Budakalászi SC–Szigetszentmiklósi KSK II Érd
Budakalász, 11.00: Pilisvörösvári KSK–Százhalombattai VUK SE
Nyitrai Tamás Sportcsarnok, 11.15: Szigetszentmiklósi KSK III Biró–Budaörs
Budakalász, 11.45: Gyömrő VSK–Diósdi DSE
Nyitrai Tamás Sportcsarnok, 12.00: Budakalászi SC–Újhartyán VSE
Budakalász, 13.15: Diósdi DSE–Farkasvár DSE

Kisiskolás Bajnokság, Lány U9, Kovács László régió, Tápiószentmárton
09.00:
Aranyszarvas SE–Budaörs
11.00: Főnix ISE–Budaörs

03.26., vasárnap

Pest megyei férfi I. osztály, A-csoport, 22. forduló
12.00:
Veresegyház VSK–Százhalombattai TC

Pest megyei férfi I. osztály, B-csoport, 22. forduló
16.00:
Dabas KC VSE II–Százhalombattai DKSK

Pest megyei női I. osztály, nyolcaddöntő, 2. forduló
17.00:
Százhalombattai NKKSE–Jászárokszállási VSE

Budapesti női felnőtt bajnokság, I. osztály, Felsőház, ÁMK Sportcsarnok
12.45: ÉRD II–Pestszentimrei SK

Pest megyei női juniorbajnokság, nyolcaddöntő, 2. forduló, Dabas
18.00:
Bugyi SE–ÉRD

Kiemelt Serdülő Bajnokság, Lány, rájátszás, 17-24. helyért
14.00:
Kisvárda KC–Budaörs

Gyermekbajnokság, Fiú U14, I. osztály, Nyugat, Felsőház, Budaörs, Hermann Ottó Általános Iskola
09.30:
Győri FKKA I–Budaörs
10.30:
VSE Dunakeszi–Telekom Veszprém
11.30:
FTC-Allimax–Győri FKKA 1
12.30:
Telekom Veszprém–CYEB-Budakalász U14
13.30:
Éles KISE–FTC-Allimax
14.30:
Tatai AC–VSE Dunakeszi
15.30:
CYEB-Budakalász U14–Éles KISE
16.30:
Budaörs–Tatai AC

Gyermekbajnokság, Fiú U14, II. osztály, Kovács László Régió, Felsőház, Gödöllő
09.00:
Főnix ISE–Treff 07 SE
11.00: Treff 07 SE–Szigetszentmiklósi KSK

Gyermekbajnokság, Fiú U14, II. osztály, Kovács László Régió, Alsóház, Alsónémedi
10.00:
Nagykovácsi Sólymok SE–Budaörs
13.00: VSK Tököl–Budaörs

Gyermekbajnokság, Lány U13, II. osztály, Kovács László Régió, Felsőház, Mogyoród
10.00:
Szigetszentmiklósi NKSE–ÉRD 2003
13.00: Aranyszarvas SE–ÉRD 2003

Gyermekbajnokság, Lány U13, II. osztály, Kovács László Régió, Középház, Törökbálint
09.00:
Alsónémedi SE–Budai Farkasok
10.00:
Százhalombattai VUK SE–ÉRD 2004
11.00:
Kóka KSK–Abonyi KC
12.00:
ÉRD 2004–Alsónémedi SE
13.00:
Kóka KSK–Százhalombattai VUK SE
14.00:
Abonyi KC–Budai Farkasok NKFT

Gyermekbajnokság, Lány U13, III. osztály, Kovács László Régió, Felsőház, Vác
11.00:
Budaörs–Nagykovácsi Sólymok SE
14.00: Ipress Center-Vác–Budaörs

Kisiskolás Bajnokság, Lány U9, Kovács László Régió, Szigetszentmiklós
09.45:
ÉRD–Gyömrő VSK
11.15: Budai Farkasok–ÉRD

Címkék