Az érdi képzőművészek szinte hazajárnak a szigetszentmiklósi művelődési központ galériájába, sokuknak volt már tárlata ebben a meghitt hangulatú kiállítótérben. Ezúttal Fritz Rautner, Érden élő képzőművész rendelkezésére bocsátották a falakat Nyomok című kiállításának megrendezésére.

Az osztrák származású művész a 1996 óta él Érden, rövid idő alatt bekapcsolódott és beilleszkedett a helyi művészeti életbe, olyannyira, hogy munkásságát 2014-ben Érdi Művészeti Díjjal ismerték el. Fritz Rautnert az absztrakt expresszionizmus követői közé szokták sorolni (Novotny Tihamér), olyan művészként, aki lelki és hangulati állapotának, tudat alatti képzeteinek közvetlen drámai kifejezéseként készíti műveit. Olyan, kompromisszumok nélküli műveket, ahogy egy másik elemzésben (Kölüs Lajos) olvashatjuk, amelyeken a jelen zaklatottsága, feszült emberi viszonyai és a művész belső zaklatottsága szólal meg. A képeken a kitüremkedések, vonalak, hurkok, pontok és foltok, szálak a valóságról, arról, hogy a világ paradox, kiszolgálók és kiszolgáltatottak vagyunk…

A megnyitón P. Szabó Ernő művészeti író méltatta a festő – pontosabban képzőművész, hiszen Rautner szobrokat és úgynevezett objekteket is készít – munkásságát kiemelve a különleges technikai megoldásokat, mint a különböző festékek egymásra rétegzését, amitől a színek áttűnnek egymáson, még az alapvetően monokróm hatású képeken is. Kiemelte növényeknek a képbe való applikálását, ami különleges, szokatlan, mégis természetközeli felületeket eredményez, s szólt a kalligrafikus jelek alkalmazásáról, amelyeknek jelentésük ugyan nincsen, de üzenetük annál inkább lehet. Mindezek együttesen hozzák létre azokat az izgalmas szerkezetű felületeket – lényegében a nyomokat –, amelyek különlegessé és egyedivé teszik Fritz Rautner képeit.

„Ezek a nyomok – mondta P. Szabó Ernő – egyre összetettebb világot dokumentálnak. Aranykort talán, amelyben az ember képes volt arra, hogy harmonikus kapcsolatokat építsen, hogy az élet teljességét valósítsa meg, de nem csak a művészetben, hanem a mindennapokban is. Netán egy lehetséges jövőben megvalósuló ideális világból érkező jeleknek foghatjuk fel a nyomokat? Nem tudni. Fogadjuk el annak a műveket, amiknek bizonyosan nevezhetjük őket: a XXI. század második évtizedéből érkező üzenetnek, közép-kelet-európai nyomoknak, amelyeket egy kortársunk hagy maga után, aki az élet teljességében gondolkodik, aki tudja, hogy a teljességhez műalkotások létrehozására is szükség van.”

(mnp)