Az lenne a furcsa, ha Jófejű Kinga nem foglalkozna már gyerekkora óta kézművességgel. Édesapja, Jófejű Emil neves népi fafaragó, édesanyja a höveji pókhímzéseivel szerzett nevet. Kinga pedig (újra)fölfedezte a hajócsipkét, aminek szakértője lett – a Népművészet Ifjú Mestere, a Népi Iparművész címek birtokosa -, ahogy ezt a Szepes Gyula Művelődési Központ előtéri tárlóiban közszemlére tett munkái is mutatják.

Húsz évvel ezelőtt ismerkedett meg Jófejű Kinga a hajócsipke-készítés technológiájával, egy néhány perces bemutató alkalmával, a fogásokat aztán maga sajátította és fejlesztette mesteri szintre.

A hajócsipke kicsi, hajóformájú orsókról kapta a nevét, amivel ezeket a csomózott kézimunkákat készítik, de nevezik frivolitásnak, azaz szabad fordításban „lenge munkának” is. Ez persze nem a minőségre utal, amint Kinga elmondja, a hajócsipke értékét, mívességét és a ráfordított időt tekintve a vert csipke és a horgolás között helyezkedik el. Nagy előnye, hogy viszonylag könnyen elsajátítható, kevés és egyszerű eszköz kell hozzá, az eredmény pedig látványos. Mutatós csipkeszegélyek és nyakékek készülhetnek a módszerrel, de kalap, mellény, babakelengye, terítő is látható a tárlókban a felhasználás sokrétűségét mutatva.

A technológia eredete nem teljesen tisztázott, egyesek szerint angol apácák találták ki, mások a francia eredetre esküsznek, az biztos hogy a 18. században sokfelé, például Mária Terézia udvarában is készültek ilyen csipkék. Aztán feledésbe merült. Napjainkban Jófejű Kinga munkái adnak esélyt – nem titkolja a módszert, szívesen átadja a tudását bárkinek–, hogy ismét népszerűvé váljon, termékei megtalálhatók a Néprajzi Múzeumban, az Óbudai Múzeumban, s rendszeresen részt vesz különböző kézműves-seregszemléken, – vásárokon.

(Érdi Újság)