Érdi lány volt, a Rádió Juniorban dolgozott, aztán férjhez ment, Dunaújvárosba költözött, és gyerekprojektre adta a fejét. Mindent elkövetett, elkövet, de a baba csak nem akart, nem akar jönni. Most jelent meg könyve, amit ezekről az évekről írt „Hogyan éljük túl a küzdelmet a terhességért?” címmel. Ódorné Gaál Mariannával beszélgettünk.

Miért írta a könyvet?

Több okból kezdtem neki. Első sorban önzésből. A férjem javaslata volt, hogy terápiás célzattal írjam ki magamból a kellemetlen élményeket. De valahogy nem ment a napló-szerű leírás. A férjemnek szántam első sorban a soraimat, hogy megértse, mi zajlik bennem, miközben harcolok egy közös családért. Aztán, mikor láttam, hogy hogyan reagál, sőt, néha még mulattatja is az írásom, megfogalmazódott bennem, hogy másoknak is biztosan tetszene. De önmagában ez nem volt elég. Hiszen, kit érdekelne, hogy én, egyes szám első személyben mit teszek. Az viszont érdekes lehet, hogy hogyan, milyen eszközökkel teszem mindezt. Gyakorlatilag, ezen a ponton született meg maga a könyv: adott egy élethelyzet és adott egyféle megoldási útvonal. Nekem bevált a terápia. Másnak miért ne válna be?

Hogy tudná összefoglalni azoknak, akik még nem olvasták, miről szól a könyv?

A könyv a családalapítás nehézségeiről szól. Arról, hogy hogyan születik a döntés arról, hogy babát szeretnénk, mi mindent kell megtennünk ezért, és mi történik akkor, ha nem egyenes az út a sikerhez. Hogyan viseljük el a nehézségeket? Anélkül, hogy beleőrülnénk.

Hogyan zajlott az írás? Dolgozott közben, szabad idejében tudott csak írni?

Az írás abszolút a szabad időmben történt. Volt, amikor a kórházba is füzetet vittem, leírni címszavakban a gondolataim, érzéseim. Humán pályán dolgozom. Lételemem a társas kapcsolatok kiépítése, a segítségnyújtás. Tán ez adott nekem erőt. És a már sokat említett férjem. Aki minden nehéz pillanatban ott volt mellettem, és támogatott, ha elbizonytalanodtam. Hogy is fogalmazzak? Adott egy csomag zsebkendőt, amikor sírtam, és segített leülni az íróasztalomhoz, hogy írjak.

Milyen élmény volt újraélni az egészet az írással, kiírással?

Borzalmas. Ezeket a történéseket egyszer is bőven elég megélni, túlélni. De ezt „fogyaszthatóvá téve” újra és újra megfogalmazni, átírni, finomítani… az már sokszor több volt, mint mazochizmus.

Mi az oka annak, hogy E/2-ben ír?

Magát a könyvet nem önmagamnak írtam, hanem valaki olyasvalakinek, aki hozzám hasonló helyzetben van. Feltétlen az olvasóhoz, az olvasónak szólok. Olyan légkört akartam teremteni, mint amilyen egy beszélgetés a kedvenc kávézóban. A téma nehéz és kellemetlen, ennek ellenére nem kell, hogy rosszul érezzük magunkat. Nem túlbölcselkedő megmondó ember vagyok. Pusztán egy sorstárs, aki segítő kezet nyújt, ha elfogadják tőle.

Mi újat tud mondani „sorstársainak”?

Hogy soha, de SOHA nem kell feladni! Mindennek oka van. És igenis, ne érezze magát senki rosszul azért, mert ő más, mint az átlag. Isten a legnagyobb csatáit a legkeményebb harcosaira bízza. Harcosok vagyunk!

Koncepció volt, hogy ne csak önmagával, de az olvasóval is kegyetlenül őszinte legyen?  Gondolok itt például az olyan részekre, mint: „Ez a könyv nem a veszteseknek szól! És nem az önző alakoknak! Lehet sajnálni magad, lehetsz magad alatt, de mindennek van ám határa! Ha a könnyebbik útra lépsz, gyenge vagy és végtelenül önző! Mondj igent az életre, és küzdj tovább!”

Persze! Hiszen én már átéltem, megéltem és túléltem ezt a helyzetet. Ha rózsaszín álmokat kergettetek az olvasómmal, akkor becsapom őt ahelyett, hogy segítenék. Az a helyzet, hogy sok, hasonló témájú könyvnek happy end a vége… ez viszont a valóság, a való élet. Ebben a pakliban benne van ám a kudarc is! Én nem vagyok hajlandó leselejtezni senkit, pusztán azért, mert valami nem sikerül neki. Én igenis kiállok azok mellett, akik a kudarcukból faragnak előnyt! Mert képesek vagyunk rá! És igen, ez az út roppant nehéz. De a valóság már csak ilyen, kegyetlen, nyers és kíméletlen, ugyanakkor gyönyörű.

Hány év eseményeit tartalmazza a könyv? Mennyi ideig tartott, amíg rájöttek az orvosok, mi a baj?

Esetemben még mindig nem tudni, mi a baj. 4 éve, a mai napig folytatódik a kálváriám. Az idő azonban nem releváns tényező. Egy év is elég ahhoz, sőt, kevesebb is, hogy rájöjjünk, valami nem stimmel.

Volt olyan pont, amikor azt mondta, vége, feladja, mert saját maga, a kapcsolata, mindene rámegy erre az egészre?

Volt. Gyakran, de a férjem és a családom mindig mellettem volt, a kritikus helyzetekben is. Emlékeztettek rá, hogy én akkor is én vagyok és maradok, ha az ég a földdel összeér.

Sőt, az öngyilkosság gondolata is komolyan felmerült – legalábbis a könyvben ezt írja. Így volt?

Felmerült. Nem is egyszer. Vannak olyan pontok az ember életében, amikor az tűnik megoldásnak. Aztán mégsem teszi meg. Mert nem adja föl. Mert nem gyáva. Mert nem önző.

Mi volt a legrosszabb élménye ezalatt az idő alatt?

Ismét egy iszonyatosan nehéz kérdés! Nem is tudom. Talán még nem érkezett el a legrosszabb. Vagy hozzászokhattam a rosszhoz. Mindenesetre, nem is akarok tudatosan a „leg”-ekkel foglalkozni. Mindig az aktuálisan megélt dolog a „leg”. És ez így helyes. Viszont, ha örökké a múltban élsz, nincs jelened, se jövőd. Gondolj magadra úgy, hogy „igen, ezt, meg azt, meg amazt túléltem, ez és ez vagyok s ezek után jöhet bármi, készen állok rá.”. Mert hinnünk kell magunkban!

Isten is előkerül a könyvben, a „reménytelenség szüli” és öli, vagy „Eleve Elrendelő”-ként jelenik meg. Mit gondol, megkönnyíti a gyerekért való küzdelmet, ha hisz valaki?

Igen! A hit mindenképpen segít az elfogadásban. De nem vagyok hittérítő, és nem vallási témájú a könyv. Viszont tény: a legateistább ember száján is kiszalad a mondat olykor: – Hála Istennek!

A könyv befejezésekor még nem esett teherbe, azóta megjött a gólya?

Nem. A gólya szerintem eltévedt Afrikában. Bár a babaprojektet nem adtam fel. De képes vagyok az élet más területeire is fókuszálni.

A könyv végén említést tesz a folytatásról – dolgozik már ezen? Ebből kiderül, hogy hogyan alakult azóta a sorsa?

Igen, dolgozom a folytatáson. És ki fog derülni, velem is mi minden történt. De még én sem tudom, hol lesz a vége. Két verzió lehet: vagy lesz baba, vagy nem. De a hitelesség kedvéért meg kell várni, addig mi történik.

Emellett további könyvekre is vannak terveim. Tele vagyok ötlettel, energiával. Lehet, hogy soha nem lesz született, hús-vér gyermekem, de az egész világot a gyermekemmé kapom a munkám által. Tudod, ezért érdemes élni!