Gyermekként, apaként majd nagyapaként átélt karácsonyokról, az adventi készülődés fontosságáról és varázsáról, az ünnep jelentőségéről és tartalmáról beszélgettünk dr. Aradszki András államtitkárral, országgyűlési képviselővel, aki azt is elárulta, ki főzi otthon a karácsonyi halászlét, ki választja a családban az ajándékokat, és mitől lesz igazán különleges számára 2017 karácsonya.

– Képviselő úr hogyan készülődik a karácsonyra?

– Sok mélyen megélt öröm van ebben az ünnepben. Nemcsak karácsony estéje fontos, hanem az advent ideje is: hogy advent első vasárnapján ott legyen az asztalon az adventi koszorú, és közösen imádkozva gyújtsuk meg az első gyertyát. Az advent a böjt, a lelki odafordulás időszaka is, amikor igyekszünk egymással szemben figyelmesebbek, türelmesebbek lenni – ami a karácsonyi, sokszor erőt próbáló készülődés idején nagyon fontos. Azt, hogy milyen is legyen maga az ünnep, rendszerint már szeptemberben elkezdik tervezni a család nőtagjai, hiszen az utóbbi években unokákkal bővült a család. A karácsony ma már róluk szól.

– Milyen hagyományokat hoz otthonról, Békéscsabáról, milyenek voltak azok a karácsonyok, amelyek még Önről szóltak?

– Akkoriban még igazi hidegek voltak karácsonykor. Nagyon vártuk ezt az időszakot, nemcsak az ünnep miatt, hanem mert lehetett szánkózni, hógolyózni. Fontos esemény volt kisgyermekkoromban, mikor elmentünk a templomban felállított jászolhoz, és volt, hogy részt vettem a templomi betlehemezésben is. A karácsonyi előkészületek alól egészen sokáig mentesültem, úgy tíz-tizenkét éves koromig úgy intézte a család, hogy a karácsonyfa meglepetés legyen. Nagyon nagy élmény volt, mikor megláttam a feldíszített fenyőt. Szenteste szűkebb családi körben ünnepeltünk, a szüleimmel és a velünk élő nagymamámmal, majd karácsony első és második napján a másik nagyszüleimhez mentünk, és a nagynénéimmel, nagybátyáimmal is meglátogattuk egymást. Hagyományos ünnepeink voltak, koraeste kerültek a fa alá ajándékok, majd következett az éjféli szentmise – vagy, mivel rendszerint nem sikerült engem felkelteniük, első napi mise. Emlékszem még a ’60-as évek karácsonyaira, amikor egy nagyon pici lakásban éltünk Békéscsaba belvárosában, és egy-egy apró ajándéknak számomra hatalmas értéke volt. Hatéves lehettem, mikor kaptam egy darab előrecsomagolt izraeli narancsot, és utána még sokáig őrizgettem a csomagolását… Emlékszem a karácsonyi szentmisék áhítatára, bensőségességére is, arra az ünnepélyességre, ahogy a kórus készült. Akkoriban a tőlünk háznyira lévő egykori katolikus legényegylet szolgált templomként – mert az eredetit a világháborúban lebombázták – egészen 1994-ig, amikor is az önkormányzat által adományozott telken fel nem építettünk egy új templomot.

– Milyen fogások szerepeltek gyermekkorában az ünnepi menüben?

– A hal nem volt divat a mi családunkban. Szenteste napján böjtös ételek, mákos tészta – ahogy Békéscsabán mondják: haluska – került az asztalra, karácsony első napjától kezdve pedig a disznóvágásból származó hurkát, kolbászt, cigánykát ettük. Elmaradhatatlan volt a mézes sütemény és a bejgli is.

– Felnőtt korában tovább vitte ezeket a hagyományokat vagy új szokásokat alakítottak ki?

– Megmaradtam a hagyományoknál, annál is inkább, mert a feleségem ugyan Kalocsa környékéről jött, de az enyémhez hasonló tradíciójú családból, így a karácsony számára is elsődlegesen a Megváltó születésének ünnepe. Megmaradt a szentesti bibliaolvasás hagyománya, és az a szokás is, hogy egy almát annyi felé vágunk, ahányan vagyunk, és mindenki eszik belőle egy-egy szeletet. Most már nehéz lesz akkora almát találni, mint ahányan együtt leszünk, de megpróbálom. Annyiban változtattunk egyébként a régi szokásokon, hogy miután Érdre költöztünk, és nagyobb házunk lett, nem utaztunk a nagyszülőkhöz, hanem meghívtuk őket hozzánk, és sokszor egészen szilveszterig nálunk maradtak. Igazi családi összejövetel volt. Ez így lesz az idén is. Míg a gyerekek kicsik voltak, én vittem őket a templomba, játszótérre, betlehemet nézni, a feleségem pedig feldíszítette a fát, amit én korábban a talpba állítottam, és a pincébe tettem. A mai napig övé a készülődés oroszlánrésze, ami rám vár minden évben szentestén, az a Biblia olvasása, no meg a halászlé elkészítése.

– Mi minden kerül 24-én, 25-én és 26-án az ünnepi asztalra?

– Bajai, azaz Duna-menti halászlé, merthogy tészta is van benne. Aztán töltött káposzta, kolbász- és hurkafélék, bejgli és egyéb sütemények – a hagyományos menü. Lehet, a lányaim változtatnak majd ezen, én nem fogok. Pár év szünet után a család újra együtt tölti a karácsonyt, ugyanis a lányomék hazaköltöztek külföldről. És ez lesz az első olyan karácsony is, amit három unokával ünneplünk, ráadásul a legnagyobb, aki márciusban tölti be a harmadik évét, már át is tudja érezni, mit jelent a karácsony. A középső unokám és a pici – ők tizenöt, illetve négy hónaposak – még nem. Reméljük, a nagy már érezni fogja azt is, hogy ez az ünnep a szereteté, amikor arra emlékezünk, hogy megszületett a kisded, aki megváltotta a világot. Abból a szempontból is különleges az idei ünnep, hogy fiatalabb lányom már menyasszonyként, a vőlegényével látogat el hozzánk.

– Mi lesz idén szenteste a fa alatt?

– Könyvek, apróságok, én kesztyűt biztos, hogy kapok, mert azt mindig elhagyom. Nem ajándékozunk nagy dolgokat egymásnak, ami biztos, az a könyv.

– A karácsony ma már nem ugyanazt szimbolizálja mindenki számára, mint pár emberöltővel ezelőtt. Önnek mit jelent?

– Az örömvárást, ami folytatódik egészen húsvétig. Ezért is tartom fontosnak a bibliaolvasást karácsonykor. És amire a feleségem még nagyon odafigyel, és szintén nagyon fontos, az a zenei háttér. Klasszikus zene és népi karácsonyi énekek csendülnek fel ilyenkor otthon, ez adja a hátterét a köszöntésnek. Mi egyébként 24-én nemcsak Jézus születését, hanem a feleségem, Éva neve napját is ünnepeljük – és nem a szentestével egybevonva, hanem ebédkor köszöntjük fel őt.

– Szeret ajándékozni? A férfiak ezt gyakran a feleségükre bízzák…

– Én is. Nem azért, mert nem szeretek ajándékozni, hanem azért, mert nincs hozzá érzékem. A férfiak gyakran a legpraktikusabb megoldást választják, amiben nem látszik az egyéni íz, ezt én felvállalom. A feleségemnek viszont remek érzéke és ízlése van ahhoz, hogy kiválassza, minek örülnek a családtagjaink, és az öltözködéshez is – amikor a parlamentben megdicsérik a nyakkendőmet, mindig elmondom, hogy a feleségem választotta.

– Szoktak egymásnak élményt – színház-, koncertjegyet – adni?

– Igen, főleg a kisebbik lányom lep meg minket ilyesmivel: kaptunk már operabérletet, volt, hogy moziba mentünk el együtt. Mikor a gyerekek kisebbek voltak, megnéztük együtt a Diótörőt, de az igazat megvallva nem szeretem ezeket a kulturális élményeket karácsonyra időzíteni – az maradjon meg bensőséges családi ünnepnek. A színházjegyeknek persze nagyon örülök, mert azok rendszerint januárra szólnak, és kicsit elnyújtják az aktív pihenés időszakát.

– Mennyi ideje lesz a pihenésre az ünnepek alatt, után?

– Erre mindig fordítok időt. Sokat járunk ki a szabadba – reméljük, szép téli hideg idő lesz. Ekkor többet tudok olvasni is, ami nagyon jólesik. Január első hetében aztán visszatérek a munkába, bár a parlamenti ülések olyankor még szünetelnek.

– Államtitkárként sokat utazik. Találkozott-e emlékezetes karácsonyi szokásokkal a külföldi nagyvárosokban?

– Számos kisebb-nagyobb jelét látom annak, hogy az európai nagyvárosokban eltűnik a karácsony. No nem azért, mert nem díszítik fel a várost, nem állítanak karácsonyfát, hanem a szakrális, keresztényi tartalom oldódik fel, válik láthatatlanná, érzékelhetetlenné. Először 2012-ben, a brüsszeli városháza előtti főtéren felállított „karácsonyfa” szembesített ezzel, ami olyan volt, mint egy kubista szobor. Ezt tapasztalva az jár a fejemben, hogyan jutottunk el idáig, és miért kell restelkednünk amiatt, hogy mi karácsonykor Jézus születését ünnepeljük? Nyilván másként látja ezt egy hívő és egy nem hívő ember, de abban lehet közös álláspontunk, hogy kulturális értelemben a nem hívő ember is keresztény, hiszen ebben a kulturális közegben nőtt fel, ezeket a normákat sajátította el akkor is, ha soha nem tette be templomba a lábát. Tudja, hogy van valami, amihez kötődünk, ami kétezer éven keresztül meghatározta az európai létet és morális, lelki tartalmainkat. A mai világban ugyan ezeket igyekeznek a háttérbe szorítani, de a keresztény hagyomány akkor is jelen van, ha nem beszélünk róla. Ezzel párhuzamosan tapasztalhatjuk azt a jelenséget, hogy már az adventi időszak előtt megjelennek a karácsonyi termékek a boltok polcain. Londonban már szeptemberben láttam olyan üzletet, ahol a karácsonyi kínálatot reklámozták. Régen mindennek megvolt a maga ideje, módja: tudták, mikor kell elrakni a savanyú káposztát, levágni a disznót, hogy karácsonyra legyen friss sült, illetve töltött káposztának való, maguk készítették a díszeket, a szaloncukrot. Ez volt az igazi módja a karácsonyi készülődésnek, ami sokkal kevésbé frusztrálta az embereket, mint a mostani lázas készülődés. Ha a fogyasztáson van a fő hangsúly, akkor az egész ünnep szellemiségét, lelkiségét romboljuk le, és nem marad más, mint az ajándékok utáni rohangálás és az élelmiszerek beszerzése.

– Karácsony előtt a legtöbb ember megpróbál segíteni a nálánál nehezebb helyzetben élőknek. Ennek is megvan a hagyománya a családban?

– Természetesen. A Szeretet Misszionáriusai (Teréz Anya Nővérei) érdi házának szoktunk adni minden nagyobb ünnep előtt készpénzt és különféle szükséges dolgokat, hogy adják át az elesetteknek. Volt rá példa, hogy éjféli misére is a nővérekhez mentünk. Különleges élmény volt: egy indiai verbita atya tartotta a szentmisét; világos, egyszerű üzenetei megkapóak voltak, és a mai napig elkísérnek. A szertartás puritánsága megerősítette a szentmise üzenetét, lelki tartalmát. Mint egyházközségi tag, részt veszek az Emma utcai ételosztásokon is, amit a Szociális Gondozó Központ és az egyházak szerveznek. Úgy érzem, a karitatív tevékenység elengedhetetlen része a karácsonynak.

– Mit üzen az olvasóknak karácsonyra és az új esztendőre?

– Ferenc pápa egyszer a szeretet kapujáról beszélt, amit méltósággal kell kinyitni és bezárni, és mindig meg kell nézni, van-e a kapu előtt olyan esendő ember, aki szeretne bejönni, de nincs hozzá bátorsága. A becsületes emberek, a jó szándékú emberek a kapun keresztül jönnek be, és őket úgy kell fogadnunk, mint szeretett vendégeinket. A rossz szándékúak nem a kapun keresztül jönnek. Ez egy többféleképp értelmezhető üzenet, ami rámutat arra, miért kell óvatosan használnunk a fizikai kaput, és miért kell hitünkhöz hűen használni a lelki kapuinkat.

(Érdi Újság)