Emelkedik több szociális ellátás összege

Több szociális támogatás összege emelkedik január 1-jétől. Változik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

Hasonló tartalmaink:

A közlemény szerint emelkedik az ápolási díj összege, nő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a rászoruló időskorúak járadékának  és a normatív közgyógyellátásnak a jövedelemhatára, havi 50 ezer forintos támogatást kapnak a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok.

A kormány fontosnak tartja, hogy a rendelkezésre álló források célzottabban és hatékonyabban érjék el a valóban segítségre szorulókat.

Az ápolási díj alapösszege január 1-jétől ismét 5 százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük miatt alacsonyabb összegű nyugdíjat kapnának.

A tartós ápolást végzők időskori támogatása az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott. A támogatást az öregségi nyugdíj ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél, a járási hivatalnál kell igényelni.

A rászoruló idős személyek részére nyújtott időskorúak járadékának jövedelemhatára, valamint a normatív közgyógyellátás jövedelemhatára is 5 százalékkal emelkedik, míg az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege átlagosan 3 százalékkal.

Változik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára is, mely az öregségi nyugdíjminimum 130-140 százalékáról 135-145 százalékára emelkedik január 1-jétől. A jövedelemhatár-emelés eredményeként még több szociálisan rászoruló gyermek válik jogosulttá a kedvezményre.

(MTI)

Címkék