1994-ben az egyik málenkij robot egyik túlélője, Eszes Vendel, családja és több társa támogatásával egy kőkeresztet állított az Ercsi és a 7-es út találkozásánál – erre hurcolták el az érdi és környékbeli férfiakat 1994-ben. Évről évre összegyűlnek itt a leszármazottak, akik imával, verssel, közös énekléssel, mécses gyújtásával és virággal emlékeznek az elhurcoltakra.

– Édesapámat, Eszes Vendelt január 7-én hurcolták el, Ercsi felé. Miután hazatért, szeretett volna emléket állítani sorstársai emlékére a mellett az út mellett, amin őket elhajtották. Ez a vágya 1994-ben teljesült. Bár az akkori városvezetés nem támogatta a kezdeményezést, a családunk és a többi érintett család összefogásával a saját földünkön, engedéllyel felállítottuk ezt a keresztet. Azóta minden év januárjában itt tisztelgünk az emlékük előtt – mondta szerkesztőségünknek Eszes Mária, az Érdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, hozzátéve: évről évre egyre többen vesznek részt ezen a megemlékezésen.

Eszes Mária elmondta azt is: azon kevesek, akik hazatértek a málenkij robotból, nem szívesen meséltek megpróbáltatásaikról.
– Gyermekkorunkban nem hallottunk erről semmit, csak a rendszerváltás körül tudtuk meg, milyen borzalmakon mentek keresztül. Édesapám és nagybátyám A két fogoly címmel erről az időszakról visszaemlékezést írt, ami a Haza fogunk menni című könyvben is olvasható. Azért vagyunk itt, és emlékezünk minden évben, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló – hangsúlyozta Eszes Mária.

– Nem szabad elfelejteni azt a gyalázatot, ami 73 évvel ezelőtt történt – mondta Antunovits Antal Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő. – Soha nem szabad elfelejtenünk azt a pusztítást, amit az érdi és környékbeli férfiak közt végeztek. A mi felelősségünk, hogy az elhurcoltakért mondott szentmisén emlékezetükre gyertya égjen, és hogy mindenki emlékezetében megmaradjon történelmünk e tragikus fejezete – mondta Antunovits Antal. Felidézett egy megható pillanatot is: mint mesélte, az érdi túlélők egy alkalommal ellátogattak a temesvári gyűjtőtáborba, ahol az emlékmű előtt megcsókolták a földet, így adva hálát azért, hogy hazatérhettek.

Az érdi keresztnél ugyan már csak a leszármazottak emlékeznek, az ünnepség azonban nagyon bensőséges: imával, verssel, énekkel hajtanak fejet az elhurcoltak emléke előtt.