Már lehet jelentkezni a II. Pest Megye Szépe szépségkirálynő választásra, ahová egészen augusztus 31-ig várják olyan 18-25 év közötti Pest megyei hölgyek jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék magukat, szépségüket, kisugárzásukat a zsűri előtt. Cikkünkben nemcsak a versenyről tájékozódhat, de a címben feltett nagyívű kérdéssel kapcsolatos összeállításunkat is elolvashatja.

A Pest Megye Szépe verseny, mint azt az esemény fő szervezője, Bada Zoltán kérdésünkre elmondta, második alkalommal kerül megrendezésre. A megmérettetés a 2013-ban induló Érd Szépe választásból nőtte ki magát a hatalmas érdeklődés miatt. A versenyre olyan Pest megyében és Budapesten élő, azaz ezeken a helyeken állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező, 18. életévét betöltött, de legfeljebb 25 éves, hajadon, gyermektelen hölgyek jelentkezhetnek, akinek nincs tetoválása, illetve akikről nem készült teljes akt felvétel korábban. A döntőre 2019. január 12-én kerül sor a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Központban, ahol a II. Pest Megye Szépe verseny győztesének a fejére az idei szépségkirálynő, az érdi Kerepesi Réka fogja feltenni a koronát.

Kerepesi Réka, a Pest Megye Szépe hivatalos arca szerint „egy szépségverseny eredménytől függetlenül növeli az önbizalmat, tartást ad és igazi nőt farag a versenyzőkből. Ha pedig a végső döntőn helyezést ér el, az leírhatatlan érzés. Én már átéltem”, mondja a I. Pest Megye Szépe királynője a verseny hivatalos oldalán.

A verseny kapcsán egy már-már lehetetlennek tűnő feladatra vetemedtünk: összeállítást készítettünk a női szépség megítélésének változásáról, jelentéséről. Erről olvashat lejjebb.

A női szépség személyenként, koronként, kultúránként mást és mást jelent. Tudósok, művészek, filozófusok próbálták már körülírni. Háromszáz éve Kant azt állította: „szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Ma vajon mit tekintünk szépnek?

Nyilvánvalóan más volt a szépségideálja az i.e. 25. évezredben a willendorfi és megint más a kétezer évvel ezelőtt készült milói Vénusz alkotójának. Persze nemcsak évezredek jelentenek választóvonalat, hiszen csakúgy az elmúlt században, mint akár napjainkban egyszerre szép lehet a nőiesen telt vagy éppen az izmait gyúró, erős nő és a fiúsan sovány twiggy-típusú lány is. Személyenként, megítélésenként változhat ez. Mint ahogy kultúránként is, gondoljunk csak az Ázsia és Afrika egyes részein használatos nyakgyűrűkre (amikor akár 45 nyakgyűrűvel is megnyújtják a nyakukat a nők), az Afrikában használt ajaktányérokra vagy arra a mára már talán kihalt kínai szokásra, amikor elkötötték a lábukat a tehetős kínai kislányoknak, hogy az ne nőhessen 15 cm-nél nagyobbra.

A divatnak pedig mindig is az volt és az lesz a lényege, hogy előnyösebbnek tüntessük fel magunkat, azaz: takarja, amit takarni kell, és hagyja szabadon amit szabadon kell vagy lehet hagyni.  És mivel vannak bizonyos egyezések, mit kell általában takarni, létrejön a nemzetekre, népcsoportokra jellemző divat. „A nők elhízási típusai szerint alakultak ki azok a ruhák, amelyek ma is jellemzőek egy-egy kultúrára. Távol-Keleten például a háton és a felkaron jelentkezik súlyfelesleg, míg a lábak vékonyak maradnak. Ezt a kimonó takarja a legjobban. Az angol nőknek a derekuk kezd el legelőször vastagodni, ezt leplezi a nagyszerűen megtervezett angolkosztüm. Az olaszos típusú nőknek pedig a csípőjükön, combjukon rakódik le a súlyfelesleg, de egy bő, hosszú szoknyában (mint a reneszánsz szoknya vagy a magyar népviselet keményített, több alsószoknyás megoldása) mindez nem annyira feltűnő,” mondja a divatszakember.

Bár hajlamosak vagyunk még most is mély megvetéssel tekinteni azokra, akikről kiderül, esztétikai műtétet végeztettek magukon, egyre többen fekszenek mégis kés alá kisebb – nagyobb testi hibáik (vagy legalábbis annak vélt vonalaik) korrigálására. Érdekes, hogy például Ázsiában már sokan egészen fiatalon plasztikai műtétnek vetik alá magukat, de míg nyugaton még mindig a mellplasztika és a zsírleszívás hódít, a Távol-Keleten a legtöbben a szemüket és az arccsontjukat műttetik meg. Azért, hogy ne annyira érvényesüljenek az ázsiai vonásaik.

Tudjuk, a szép, igényes megjelenéssel sok mindent elérhetünk. Szociológusok, pszichológusok, viselkedéskutatók szerint korunk egyik lényeges sajátossága a vonzó külső felértékelődése.  Számtalan teszt bizonyította már, hogy a kellemes megjelenésű embereknek kétszer annyi figyelmet szentelünk, mint átlagos kinézetű társaiknak, éppen ezért előbbiek jobban boldogulnak a mindennapi társadalmi érintkezésekben is. Hiszen aki jó megjelenésűnek érzi magát, az egycsapásra magabiztosabban viselkedik. A szépséggel tehát bizonyos kiváltságokhoz, előnyökhöz juthat az ember. Amerikában nevet is adtak ennek a jelenségnek. A „beautizmus” lényege a kutatók szerint az a téves értékítélet, hogy ami szép, az jó is, míg ami csúnya, az egyértelműen rossz. Ez a megkülönböztetés már kisgyerekkorban elkezdődik. Egy kísérletben fényképeket mutattak felnőtteknek rendetlenkedő gyerekekről. A megkérdezettek többsége az „ennivalóan édes”, szép kicsiket csak „aranyosan rakoncátlannak”, míg – ahogy ők nevezték: „csúnyácska” társaikat „elvetemült gonosztevőknek” tartották.

És mi van akkor, ha minden klappol, de valami mégis hibádzik, azaz hogy hiányzik? Az általunk megkérdezett plasztikai sebész, akinek – kapaszkodjanak meg – a természetesség a szép, azt vallja, hogy van, amit késsel sem lehet megoldani. „Járt nálam egy fiatal modell, akinek azt kellett mondanom, nem tudom megműteni, mert egyszerűen mindene tökéletes, nincs mit műteni rajta, és csak elrontanám ezt a természetes szépséget. Erre ő szabályosan boldogtalan lett. Mindene megvolt, ami a tökéletes alakhoz, külsőhöz kell. A legfontosabb azonban hiányzott belőle, amin én se tudok változtatni: a belső harmónia, a belső szépség.”

Mindenesetre aki érzi ezt magában, vagy egyszerűen csak szeretné az önbizalmát növelni, mint ahogy azt az előző verseny győztese, Kerepesi Réka is tanácsolja, ne szerénykedjen a jelentkezéssel a II. Pest Megye Szépe versenyre.