Új lehetőségek az Erzsébet-programban
2017
máj. 28

Új lehetőségek az Erzsébet-programban

Három új lehetőség nyílik meg az Erzsébet-programon belül: vasárnaptól a nagyszülők és az unokák, az egyszülős családok, valamint a két gyermeket nevelő családok is jelentkezhetnek az Erzsébet-programra – jelentette be Novák Katalin gyereknapon, a Családok budapesti világtalálkozójának záró rendezvényén.

Tovább...
Még több pénz jut jövőre tehetségfejlesztésre
2017
máj. 19

Még több pénz jut jövőre tehetségfejlesztésre

Jövőre várhatóan 3,1 milliárd forint jut a fiatalok tehetségfejlesztésére, tehetséggondozására a költségvetésben, ez az összeg 330 millió forinttal több az ideinél – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Tovább...
Képzési program indul a nők elhelyezkedéséért
2017
máj. 15

Képzési program indul a nők elhelyezkedéséért

Képzéssel támogatja a kormány a nők foglalkoztatottságát. A programra az önkormányzatok május 19-től adhatnak be pályázatot a források kimerüléséig, vagy legkésőbb 2018. május 21-ig – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn, a GE Magyarország negyedik Dolgozó szülők napjának megnyitóján Budapesten.

Tovább...
Szeptembertől már a 9. évfolyamig ingyenesek a tankönyvek
2017
máj. 15

Szeptembertől már a 9. évfolyamig ingyenesek a tankönyvek

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől. A kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára.

Tovább...
Jönnek az új típusú bölcsődék, nő a finanszírozás
2017
máj. 15

Jönnek az új típusú bölcsődék, nő a finanszírozás

Jelentősen emelik a bölcsődék finanszírozását jövőre: a 2018-as költségvetésben két és félszer akkora összeg áll majd rendelkezésre: az idei 16,5 milliárd forinthoz képest 36,6 milliárd forint – jelentette be Novák Katalin szombaton Budapesten, a Ringató egyesület családi napján.

Tovább...
Új program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért
2017
ápr. 27

Új program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért

Ötmilliárd forint keretösszegű programot indít a kormány a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása érdekében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

Tovább...
Háromszázmillió forinttal támogatja a kormány a NOE-t
2017
ápr. 24

Háromszázmillió forinttal támogatja a kormány a NOE-t

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) 30 éves történetével a magyar családok ügyének legmegbízhatóbb képviselője, a nemzet életének fontos résztvevője, ezért a kormány 300 millió forinttal támogatja idei munkáját - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, a NOE ünnepi közgyűlésén.

Tovább...
Megjelentek az Erzsébet-táborok pályázati felhívásai
2017
ápr. 12

Megjelentek az Erzsébet-táborok pályázati felhívásai

Ettől a héttől lehet pályázni a 2017-es év tavaszi és nyári Erzsébet-táborokra. A Tavaszi Igazolt Hiányzás címmel kiírt, valamint a nyári ottalvós és napközi-táborok pályázatai folyamatosan jelennek meg az Erzsébet-táborok honlapján.

Tovább...
Két és fél ezer hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíjat
2016
szept. 15

Két és fél ezer hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíjat

Két és fél ezer hátrányos helyzetű, többségében roma fiatal szakmaszerzését könnyítheti meg egy nemrég meghirdetett, 400 millió forintos ösztöndíjprogram - jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy pesterzsébeti szakiskolában szerdán.

Tovább...
Érden lesz az országos tanévnyitó!
2016
aug. 24

Érden lesz az országos tanévnyitó!

A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár sajtótájékoztatón. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.

Tovább...