A Treff 07 SE kosárlabda csapata a alapszakasz 13. fordulójában a harmadik helyen álló pásztói csapatot fogadta a Treff Sportcentrumban. A Treff remek játékkal győzte le ellenfelét, így 100 %-os mérleggel továbbra is a tabella élén állnak.

Hasonló tartalmaink:

A Treff 07 SE kosárlabda szakosztályának már több éves múltja van, NBI-ben is szerepelt a gárda, sőt sikerült kiharcolniuk az NB1/b-s feljutási jogot is. Aztán a klubnál nem várt nehézségek következtek be és az egyesület léte is veszélybe került. A felnőtt csapat meg is szűnt, az NB2-be sem nevezett, ezért csak junior csapat indult a 2012/2013-as szezonban, a 2013/14-es bajnoki szezonra aztán ismét összeállt a Treff felnőtt csapata, igaz egyelőre a Pest megyei bajnokságban tudtak elindulni.

A csapat jó úton halad a célok elérése felé, ugyanis veretlenül vezetik a tabellát és zsinórban a tizenharmadik győzelmüket ünnepelhették pénteken – tudtuk meg a Treff 07 SE játékosedzőjétől, Valaczkay Gábortól.

Február 21-én pénteken a harmadik helyen álló Pásztó együttesét fogadták és győzték le szoros mérkőzésen, ez jelentette a 13. győzelmet. Az első negyedben jelentős előnyre tett szert a Treff, 22:3-ra is vezettek a hazaiak, de az eladott labdák és a védekezésbeli hibák miatt apránként ledolgozta hátrányát a Pásztó, de a Treff így is végig vezetve, 77-68-arányban győzte le ellenfelét.

A Treff a következő fordulóban az Oroszlány otthonában vendégszerepel, majd március 2-án vasárnap a Százhalombatta együttesét fogadják a Treff Sportcentrumban.

Címkék