Idén 15. alkalommal szervezték meg a hagyományos Óvodai Szakmai Napok rendezvényét. A három héten át tartó programsorozat megnyitóját március 3-án, hétfőn délután tartották a Napsugár Tagóvodában.

Hasonló tartalmaink:

T. Mészáros András, Érd város polgármestere nyitotta meg a XV. Óvodai Szakmai Napok rendezvénysorozatát a Napsugár Tagóvodában. A programsorozat három héten át tart, amely mind elméleti, mind pedig gyakorlati foglalkozásokat tartogat az érdeklődők számára. Simonics Gabriella a Szivárvány Óvoda vezetője elmondta, hogy a rendezvény elsősorban a szakmának, az óvodapedagógusoknak szól, de az előre bejelentkezett érdeklődőknek is lehetőséget nyújtanak a részvételre.

OVO 027

A megnyitót követően Antal Judit mentálhigiénés szaktanácsadó „A gyermekhez igazított nevelés” címmel tartott előadást.

OVO 170

Az Óvodai Szakmai Napok zárónapja március 21-én lesz a Szivárvány Óvodában.

fotók: Boros Sándor

Címkék