Megtartotta szokásos szerdai sajtótájékoztatóját T. Mészáros András polgármester a Polgárok Háza dísztermében. A tájékoztatón szó volt a házi átemelők igényléséről és az április 6-i választásról is.

Hasonló tartalmaink:

Meghosszabbították a házi átemelők igénylésének határidejét – hangsúlyozta T. Mészáros András polgármester a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy március 31-ig várják az igényléseket az Alispán utcai ügyfélszolgálati irodán. Az igénylők várhatóan a közbeszerzést követően ősszel kapják meg az átemelőt beépítésre.

Ezt követően az április 6-i országgyűlési választás fontosságáról beszélt a polgármester. Tájékoztatást adott a legfrissebb képviselőjelölt-adatokról, mely szerint 15 jelölt már nyilvántartásba van véve a Pest megyei 1. számú választókerületben, míg további 8 jelölt esetében még folyik a nyilvántartásba-vételi eljárás.

Arról is tájékoztatást adott a polgármester, hogy ezekben a napokban érkezik meg a rendvédelmi dolgozók bérkiegészítése, ami havonta további 10 ezer forinttal több juttatást jelent. Elmondta, hogy a bérkiegészítés a rendvédelmi dolgozók tekintetében 29 ezer tiszthelyettest érint, a honvédség esetében pedig összesen 12 600 főt. T. Mészáros András polgármester hangsúlyozta, hogy Érd önkormányzata egyéb módon is támogatja a rendőrség munkáját.

A sajtótájékoztató végén pedig felhívta a figyelmet arra, hogy az Összefogás Egyesület szervezésében Ghymes koncertet tartanak április 4-én pénteken a Városi Sportcsarnokban, amelyre minden érdeklődőt várnak.

Would you like to replay the video?
Címkék