Új gyár épül Sóskúton, 150 munkahely létesülhet

A magyar tulajdonosi hátterű Kerox Kft. 4,45 milliárd forintból épít új gyárat Sóskúton.

Hasonló tartalmaink:

 

Az egykaros csaptelepek belső keverőegységét, a kartust gyártó cég diósdi telephelyén előállított termékeinek mintegy felét Kínában értékesíti.

A zöldmezős beruházás nyomán a cég 30 százalékkal tudja növelni termelési kapacitását, és lehetőség lesz a 60 százalékos magyar beszállítói arány növelésére, illetve 150 új munkahely teremtésére.

A jelenlegi 10 ezer négyzetméter alapterületű üzem helyett egy 19 ezer négyzetméteres, korszerű gyár épül, új gépekkel és technológiával – mondta Kovács Attila Gábor, a Kerox Ipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. Az igazgató kiemelte, hogy a jelentős fejlesztést az összességében mintegy 30 százalékos kormányzati támogatás teszi lehetővé.

Az 1993-ban alapított cég évi több mint 20 millió darab kartust gyárt, főbb piacai: Kína, az Európai Unió és az Egyesült Államok. A 2013-ban 11,5 milliárd forint árbevételt ért el a társaság, amely mintegy 500 embernek ad munkát.

 

forrás: MTI

 

 

Címkék