Prim Martin három éremmel tért haza a varsói Sumo Kontinentális Bajnokságról.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Április 25-27-én Lengyelországban, Varsóban került megrendezésre az U-21-, U-23- és Felnőtt női és férfi Sumo Kontinentális Bajnokság. A válogatott versenyeken jogot szerzett érdi versenyzők nagy részének költségeit nem tudtuk finanszírozni– az évek során felére csökkent támogatás miatt – így nem tudtak elindulni a versenyen. A Kontinentális Bajnokságon Prim Martin képviselte az érdi sumósokat.
92-kg-ban Martin több korosztályban is elindulva – egyéni és csapatküzdelmek során – nem okozott csalódást. U-21 korcsoportban az igen erős csoportja ellenére a döntőbe verekedte magát, megelőzve, illetve legyőzve az orosz, litván, ukrán ellenfeleket, csak a döntőben kapott ki azeri vetélytársától és szerzett ezüstérmet. Az U-21-es csapat tagjaként bronzérmet szerzett.
Az U-23-as korosztályban az V. helyet szerezte meg, illetve a korosztály csapatversenyében szintén V. helyen végzett.
A felnőtt csapat tagjaként még egy bronzérmet is sikerült begyűjtenie.

Gratulálunk.
Tar Mihály

 

 

Címkék