A Fidesz EP-képviselőjelöltjeinek, valamint a párt vezető politikusainak részvételével május 5-étől országszerte lakossági fórumokat tartanak majd.

Hasonló tartalmaink:

 

Dömötör Csaba a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, május 5-e és 18-a között, az országjárás során várhatóan mintegy 120 helyszínen – budapesti kerületekben és vidéki városokban egyaránt – tartanak majd lakossági fórumokat. Mint mondta, a rendezvényeken a Fidesz EP-képviselőjelöltjei, valamint a Fidesz vezető politikusai vesznek majd részt, „így többek között Hende Csaba, Navracsics Tibor, Kövér László, Pelczné Gáll Ildikó vagy Szájer József”.

Az országjáráson azt szeretnénk majd elmondani, hogy olyan képviselőkre van szükség Brüsszelben, akik képesek kiállni a magyar érdekekért, és fellépnek mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesek ellen – szögezte le az EP-képviselőjelölt.

Ugyanitt Hidvéghi Balázs kijelentette, április 6-án a választók egy széles nemzeti összefogásra szavaztak, és elutasították a baloldali és a jobboldali szélsőségeket is.
“olyan képviselőkre van szükség Brüsszelben, akik képesek kiállni a magyar érdekekért, és fellépnek mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesek ellen.”

Hangsúlyozta, az emberek elutasították azt a veszélyes baloldali gazdaságpolitikát, amely mindig a másokhoz való igazodásról szól, gyűlölködésre épül, és amely „több alkalommal Magyarországot hátba támadta, és külföldön besározta az elmúlt időszakban”. Ugyanígy elutasították azt a jobboldali szélsőséges és veszélyes politikát, amely az unióból való kilépést javasolja, csupán azért, mert nem mindennel vagyunk elégedettek az EU működését tekintve – fogalmazott.

Az EP-képviselőjelölt kiemelte, a nemzeti érdekekért határozottan kiálló, kiegyensúlyozott politikát kell folytatni az unióban. Nemzetek Európájában gondolkodunk, ahol minden nemzet kiáll a saját érdekeiért, és ahol a magyar érdekekért is kiállnak az EP-be delegált képviselők – fogalmazott. Hozzátette: éppen ezért a május 25-i választás tétje rendkívül nagy, mert nem mindegy, kik képviselik hazánkat Brüsszelben és Strasbourgban.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz-KDNP nemzeti listát állított fel, kifejezve azt a tényt, hogy a magyar állam felelősséget visel az egész magyar nemzetért. Így listánkon a Felvidék, a Kárpátalja, Erdély, a Vajdaság és a diaszpóra magyarsága is képviselteti magát egy -egy jelölttel – jegyezte meg. Ugyanakkor elmondta azt is, fontos, hogy a felvidéki és az erdélyi magyarok részt vegyenek a Szlovákiában és Romániában tartott európai parlamenti választáson, és támogassák az ottani jelölteket.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP EP-képviselői arra készülnek, hogy a továbbiakban is megvédjék a magyar érdekeket az unióban, és kiállnak a számunkra fontos kérdések mellett, valamint amellett, hogy a nemzeti hatáskör alatt álló ügyekben helyi döntések szülessenek. Példaként a pálinkafőzést, valamint az akácmézet említette.

A sajtótájékoztatón Dömötör Csaba reagált Újhelyi István szavaira is. Azt szeretnénk kérni a baloldal képviselőitől, hogy fogadják el a választók döntését, és hagyjanak fel a választási eredményekkel kapcsolatos hisztériakeltéssel – jelentette ki. Úgy fogalmazott, „rossz hagyománya az MSZP-nek, hogy mindenféle papírosokat küld ki Brüsszelbe, illetve a világ számos helyére, mert ezeken a papírokon általában valótlanságok szerepelnek”.

forrás: fidesz.hu

 

 

Címkék