Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz
2018
ápr. 9

Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz

A Fidesz több mint kétmillió szavazattal vezet 91,65 százalékos feldolgozottságnál, a második párt a Jobbik, harmadik az MSZP-P. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarország sorsdöntő győzelmet aratott. Vona Gábor és Hadházy Ákos is lemond pártja éléről, de bejelentette távozását az MSZP és az Együtt elnöksége is.

Tovább...
“Ma Magyarország Európa”
2018
márc. 27

“Ma Magyarország Európa”

Illetve Európa utolsó végvára Magyarország. Ezért nagyon nagy a felelősségünk. Április 8-án a gyermekeink életéről döntünk – mondta többek között Bayer Zsolt hétfőn este a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában telt ház előtt tartott kampányrendezvényen. Ugyanitt dr. Aradszki András képviselő emlékeztetett rá, hogy megvan a keret a Zámori út – Vadlúd utcai csomópont körforgalmának megvalósításához.

Tovább...
Halász János: hazánk sorsa évtizedekre eldől április 8-án
2018
márc. 24

Halász János: hazánk sorsa évtizedekre eldől április 8-án

A Fidesz a kampány részeként valamint több mint százötven teltházas fórumot tartott eddig az országjárás keretében, amelyből Érd sem maradt ki, és pénteken kora este a Szepes Gyula Művelődési Központban várták az érdeklődőket, ahol Halász János a Fidesz-frakció szóvivője hívta fel a figyelmet a következő választás tétjére.

Tovább...
Gyermekeink és unokáink jövőjéről is döntünk
2018
márc. 22

Gyermekeink és unokáink jövőjéről is döntünk

Teltházas fórumon ajánlotta a választók bizalmába Aradszki Andrást, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltjét, a választási körzet jelenlegi képviselőjét Fónyagy János parlamenti államtitkár Diósdon március 21-én.

Tovább...
Megállítanák a bevándorlást
2018
márc. 2

Megállítanák a bevándorlást

A kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megvédje Magyarországot, a Soros-terv végrehajtását meg kell akadályozni – húzta alá márciusi sajtótájékoztatóján Aradszki András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. Azt mondta, a választás tétje, hogy bevándorláspárti kormány lesz-e, amilyet az ellenzék akar.

Tovább...
A Fidesz-KDNP szerezte a legnagyobb arányú, 51,49 % szavazatot az Európai Néppártban
2014
máj. 26

A Fidesz-KDNP szerezte a legnagyobb arányú, 51,49 % szavazatot az Európai Néppártban

 

 

A nemzeti érdekeket megalkuvás nélkül fogjuk képviselni
2014
máj. 5

A nemzeti érdekeket megalkuvás nélkül fogjuk képviselni

 

Megalakult

Országjárásba kezd a Fidesz-KDNP
2014
ápr. 29

Országjárásba kezd a Fidesz-KDNP

 

A

Leadta EP-listáját a Fidesz-KDNP
2014
ápr. 17

Leadta EP-listáját a Fidesz-KDNP

 

Leadta