Az Érdi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében jött létre az a nagyszerű tárlat, amelyen a Városi Galéria padlásterében két tehetséges kárpátaljai festőművész, Bródy András és Szmolár Sándor keresi a kapcsolatot az érdi művészetkedvelő közönséggel, hogy a visszajelzések által újabb inspirációhoz, alkotói energiához jusson. Az kilencvenes években Magyarországra áttelepült képzőművészek az április 25-én megnyílt kiállítással először mutatkoznak be Érden.

A tárlatot Ortutay Mária irodalomtörténész nyitotta meg, aki igyekezett az alkotókat emberi sorsuk és művészi fejlődésük oldaláról is bemutatni. Mindketten Kárpátalján, Ungváron születtek, és köztudott, hogy ez terület több mint ezer éven keresztül Magyarország része volt. Bródy András Kárpátalja első, tragikus véget érő miniszterelnökének a fia. Apja a ruszin és a magyar nép egységéért küzdött. Az apa az életét is feláldozni kész politikájával, fia András pedig a művészet varázsával hódította meg az embereket – kezdte az ismertetőt Ortutay Mária.

A festő Bródy 1941-ben, az akkor még magyar városnak számító Ungváron született. Már gyermekkorában megmutatkozott kiváló rajzkészsége, így nem volt kérdés számára, hogy a hároméves szovjet sorkatonai szolgálatot követően művészetet tanuljon. A képzőművészeti főiskolát elvégezve azonban nem kamatoztathatta tudását és tehetségét, mert az akkori politika igencsak beleszólt az életébe, és alaposan megváltoztatta a terveit: egyáltalán nem helyezkedhetett el a szakmájában, és ahhoz, hogy megéljen, sokféle munkát el kellett vállalnia. 1991-ben kalandos úton érkezett Magyarországra. Kezdetben portréfestéssel kereste a kenyerét, majd miután állampolgárságot és útlevelet szerzett, bejárta egész Nyugat-Európát. Kiállított Barcelonában, Genfben, Párizsban és más városokban is láthatta festményeit a közönség.

Sajnálatos, hogy a Kárpátaljai művészek pótolhatatlan lemaradásban vannak a kulturális érdekérvényesítés terén. A XX. századi „vasfüggöny” elzárta őket az európai kultúra fővárosaitól – mutatott rá az irodalomtörténész, de itt Budapesten a ruszin nemzetiségi önkormányzat számos alkalommal szervezett számukra kiállításokat. Bródy András művészetében tetten érhető még a hagyományok ereje, de az expresszionista spanyol Salvador Dali hatása is érezhető alkotásain. Ez az új stílus átszellemült valóságot ábrázol. Képeiről könnyen leolvasható, mit lát, mit érez, mit gondol az alkotójuk. Portréi erőteljes érzelmeket közvetítenek – erre nagyszerű példa a lányáról készült csodálatos munkája, amelyen újraértelmezi az arcot. Természeti képein is nyomon követhetők a formák, amelyek nem a valóságot ábrázolják, hanem rámutatnak az igazira. Bródy András vásznait ugyanakkor az erőteljes színek is jellemzik, és az absztrakt irányába is tett már kísérleteket. Alkotásai arra ösztönzik a szemlélőt, hogy ne csak a mások által elfogadott értékeket ismerje fel, hanem nézzen a kép, a formák mögé is, és lássa meg azt is, ami a felszín mögött van – emelte ki ismertetőjében Ortutay Mária.

Szmolár Sándor a fiatalabb nemzedékhez tartozik, ő 1958-ban született Ungváron, reálhivatású családban, így természetes, hogy őt is erőteljesen arra ösztönözték, hogy közgazdász legyen, vagy legalábbis „tisztes” polgári foglalkozást válasszon. A művészethez való vonzódását csak afféle kedvtelésnek hitték, azt remélték, előbb vagy utóbb „kinövi” majd. Ám Szmolárt már gyermekkorában olyannyira rabul ejtette a természet szépsége, hogy miután a katonaságtól leszerelt, azonnal a képzőművészeti szakközépiskolába felvételizett, és mindjárt a második évfolyamra vették fel. Nem, hogy nem nőtte ki a képzőművészet iránti vonzalmát, de tudatosan is művészi pályára készült. Nem azért alkotott, tanult és dolgozott, hogy anyagi javait gyarapítsa, hanem küldetésének tekinti a festészetet, annak ellenére, hogy miután Magyarországra költözött, jó ideig abba kellett hagynia ezt a tevékenységét, hogy a családját eltartsa. Festményeinek zöme tájkép, de csendéletet, és figyelemreméltó portrékat is készít. A meleg színeket kedveli, az impresszionizmus vonzza, bár más technikák, irányzatok is felkeltették érdeklődését. Szmolár Sándor példaképe Cezanne. A fényekben és a színekben az ősi gyökerek figyelhetők meg nála, de átszellemült képein minden él, mozog, pezseg. Szinte megcsap bennünket a csendélet vagy a pipacsmező kellemes illata. Képein a szerves világ sokszínűsége kel életre, de sablonok nélkül, mert nincs két egyforma nap, nincs két egyforma ember, és minden másképpen van. Bár a természetben is vannak változatlan törvények, a természeti jelenségek megjelenítésének mégis kimeríthetetlen változatai léteznek, és szinte lélegzetelállító, ahogyan felidézi ezeket a jelenségeket nemcsak festményein, hanem fotóin és kisfilmjein is – Szmolár Sándor ugyanis ez utóbbiakkal is szívesen foglalkozik.

Mindkét festőművész alkotásai kifejezőek, magával ragadóak, és hamar megtalálják az utat a szemlélők lelkivilágához. Érdemes elidőzni előttük. Bródy András és Szmolár Sándor festményei május 23-ig tekinthetők meg a Galéria emeleti kiállítótermében.

Bálint Edit

Érdi Újság