Internetes aláírásgyűjtést indított a Fidesz, az online petíció fókuszában három fő terület áll: a magyar föld, a szabad pálinkafőzés és a magyar akác megvédése – számolt be csütörtökön sajtótájékoztatón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Hasonló tartalmaink:

 

“Egy tapodtat sem engedünk a magyar földtörvény szigorából, megvédjük a magyar földet, megvédjük az akácot és a pálinkát” – fogalmazott a miniszter, aki szerint az európai parlamenti választások közeledtével jól látható: az unió egyes szervezetei több fronton is támadást indítottak az ország és a magyar érdekek ellen.

Kijelentette: a hamarosan megalakuló új kormány megvívja a szükséges küzdelmeket. Ebben mögötte áll a szilárd, kétharmados parlamenti többség – fűzte hozzá a miniszter, aki fontosnak nevezte azok támogatását is, akik a magyar vidéken a Fidesz-KDNP-nek adták voksaikat az országgyűlési választáson. Szerinte ez határozott kiállás volt a magyar kormány vidékpolitikája és az elfogadott földtörvény mellett.

Nyitrai Zsolt az EP-választás legfontosabb feladatának nevezte, “hogy üzenjük meg Brüsszelnek: adják meg a tiszteletet a magyaroknak”. Magyarországot ugyanolyan jogok illetik meg, mint a többi tagországot, érjen véget a kettős mérce az unión belül! – hangoztatta.

Fazekas Sándor kifejtette: a szabad pálinkafőzés miatt kötelezettségszegési eljárás zajlik az ország ellen, a magyar akác ügyében egy rendeletalkotás körüli küzdelmet vív az ország, és a földügyekkel kapcsolatban is “hirtelen kötözködni kezdett Brüsszel” – fogalmazott. Mint mondta, nem hagyható, hogy brüsszeli bürokraták beleszóljanak, miképpen főzzék a magyarok a pálinkát, milyen fákat ültessenek és hogy a magyar földtörvény milyen garanciákat tartalmazzon.

Azt mondta: a magyar földtörvény Európa egyik legerősebbje, de ha kifogások érik, még több garancia építhető bele annak érdekében, hogy a magyar földet magyar gazdák vásárolhassák meg. Közölte, kifogás a földbizottságokkal kapcsolatban fogalmazódott meg. Az adott településen, a helyi közösség érdekeit megjelenítő, a gazdák által megválasztott testület vétójoggal rendelkezik bizonyos kérdésekben.

Elmondta azt is: a magyar akácot hungarikumnak tekinti a kormány, a táj elválaszthatatlan részének. “Nem osztjuk azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác” – fogalmazott. Mint mondta, az értékes épület- és tűzifa nélkül elképzelhetetlen a magyar méhészet, az erdőállomány harmadát alkotó akác a mézmennyiség mintegy felének megtermeléséhez járul hozzá.

Szólt arról is: mintegy 19 ezer méhészet van Magyarországon és csaknem 90 ezer ember megélhetése függ a hazai méztől, amely a világon a legnagyobb sűrűségű.

A pálinkafőzéssel kapcsolatban kijelentette, itt is megtalálják a jogi megoldást arra, hogy hungarikumunk a pálinka megmaradjon. A kormány a tervei szerint a következő tíz évben elérné, hogy a pálinka világmárkává váljon, olyan nemzeti italként jelenjen meg külföldön, amely erősíti az ország hírnevét.

Az online petíció a vedjukmeg.fidesz.hu címen tölthető ki.

Nyitrai Zsolt a tájékoztatón arról is beszámolt: a Fidesz-KDNP folytatja az EP-választás előtti országjárását. Csak a pártszövetség listájára leadott szavazatok jelentenek garanciát a föld, a pálinka és az akác megvédésére – jelentette ki.

forrás: mti

 

Címkék