Továbbra is T. Mészáros András az érdi Fidesz elnöke

Tisztújító közgyűlést tartott az Érdi Fidesz szervezete kedden, amelyen  egyhangú szavazással megerősítették T.Mészáros Andrást elnöki tisztségében – tájékoztatta az ÉrdMost.hu-t Simó Károly az Érdi Fidesz szóvivője. A tisztújító közgyűlés szavazást tartott az Érdi Fidesz elnökségi tagjairól, továbbá megválasztotta a kongresszusi küldötteket is. 

Hasonló tartalmaink:

A novemberi országos kongresszust megelőzően került sor a helyi szervezet tisztújítására, amelynek hangulatáról a szóvivő azt mondta, hogy kiváló volt, a csapat egységes; és felkészült az országgyűlési választás kampányidőszakára. – A tisztújítás során szokás szerint meghallgatta a tagságot az arra felkért jelölő-bizottság, s ennek eredményeként a következő két évre ismét T. Mészáros András elnök urat választottuk meg az Érdi Fidesz elnökének. Az elnökség tagjainak pedig a következő két évben Antunovits Antalt, Demjén Attilát, Donkó Ignácot,Fülöp Sándornét, Szabó Bélát és Mészáros Mihályt kértük fel – mondta Simó Károly.

A következő időszakkal kapcsolatban a szóvivő azt mondta, hogy legfontosabb feladatuknak tekintik, hogy felkészüljenek a kampányra és ennek megfelelően szeretnék eljuttatni minden érdihez azokat az üzeneteket, amelyeket arról fogalmaznak meg, hogy az elmúlt négy évben milyen fontos munkát végzett Érd érdekében Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő. – Ezekben az üzenetekben egyúttal arra is szeretnénk megkérni az itt élőket, hogy támogassák Dr. Aradszki Andrást, hogy folytathassa a munkát. A kampányban korrekt és békés kommunikáción alapuló párbeszédet kívánunk folytatni a többi párttal, s azt reméljük, hogy erről ők is hasonlóan gondolkodnak – zárta szavait Simó Károly.

Címkék