Megtartotta szokásos szerdai sajtótájékoztatóját T. Mészáros András polgármester a Szepes Gyula Művelődési Központban. A tájékoztató témái között szerepelt a május 25-ei Európai Parlamenti választás és a könyvtár valamint a Földrajzi Múzeum kormánytámogatása is.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Vasárnap minden szavazatra szükség van – ezzel kezdte sajtótájékoztatóját T. Mészáros András polgármester, aki az Európai Parlamenti választások fontosságára hívta fel a figyelmet. A város vezetője bízik abban, hogy a korábbi alkalmakhoz képest magasabb részvételi arány lesz Magyarországon, hiszen az elmúlt 10 évben az EP választásokon ez az adat nem érte el a 40 %-ot. Vasárnap arról szavaz az ország, hogy a nemzet milyen módon és mértékben tudja majd érvényesíteni az érdekeit Európában a következő években. A választások kapcsán T. Mészáros András polgármester hozzátette azt is, hogy aggasztatónak tartja a baloldal kampányát, amely egyáltalán nem szolgálj a magyar nemzet érdekeit.

 

Ezután egy kormánytámogatásról volt szó a tájékoztatón. Összesen 8 millió forintot kapott két érdi intézmény; a Csuka Zoltán Városi Könyvtár és a Magyar Földrajzi Múzeum.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a város vezetője értékelte a legutóbbi „Teszedd!” hulladékgyűjtő akciót is.

 

Ismét előtérbe kerültek azok a statisztikai adatok, amelyek egy közvélemény kutatásnak köszönhetően állnak rendelkezésre. T. Mészáros András polgármester ennek kapcsán többek között beszélt a köztisztaságról, az egészségügy helyzetéről és az oktatásról is. Az önkormányzat továbbra is azon dolgozik, hogy a rendelkezésre álló adatokat kiértékelve folytatódhasson az a munka, amely még 2006-ban elkezdődött a városban.

 

A sajtótájékoztató végén a város vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy az érdi Klein Dávid a hétvégén meghódíthatja a Mount Everestet, így a város különösen is büszke lehet lakójára.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék