Hétvégén lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését az Érdi VSE labdarúgó csapata. Bár már hetek óta biztos ezüstérmes az Érd, hazai pályán mindenképpen győzelemmel szerettek volna búcsúzni a fiúk közönségüktől. Csapatunk a Csomád együttesét látta vendégül és győzte le 2:1 arányban.

Hasonló tartalmaink:

 

 

A bajnokság utolsó fordulójában a Csomád csapatát látta vendégül az Érd csapata az Ercsi úti pályán. A 29. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, de nem sokkal később Csizmadia egyenlített, így 1:1-es döntetlennél ért véget az első 45 perc. Az 56. percben ismét Csizmadia volt eredményes, így 2:1-es vezetésre tettek szert a hazaiak. Parázs hangulatban telt a második félidő. A játékvezető előbb a vendégek edzőjét küldte el a kispadról,majd egy vitatott 11-es szituáció után két vendég játékost is piros lappal jutalmazott. A hátralévő időben több gól nem született, így 2:1-re győzött az Érdi VSE.

 

A Csomád búcsúzni kénytelen a megyei első osztálytól, de Bücs Zsolt elmondása szerint szeretnének mielőbb visszakerülni megye I-be. Ami az Érdet illeti, miután a versenykiírás szerint az első helyezett játszhat osztályozót az NBIII-ba való jutásért, minden jel szerint maradnak megyében.

 

Az Érd játékosai a mérkőzést követően átvehették a bajnoki ezüstérmet, amelyet már hetekkel ezelőtt biztosan magukénak tudhattak. Majd a csapat a mérkőzést követően a szokásos évzárót is megtartotta, ahol az elnökség és a szakosztály vezetése gratuláltak Limperger Zsoltnak és a csapatnak, amiért maximálisan teljesítették az elvártakat. A csapat számára pénteken vezényli az utolsó edzést Limperger Zsolt, ezt követően több hetes pihenőt kap a csapat.

 

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

Címkék