Megújul az Érd Médiacentrum

Az Országgyűlés kedden megszavazta a fair bankokról és a forintosításról szóló törvényeket – többek között ennek hatásáról is beszélt T. Mészáros András polgármester, aki sajtótájékoztatóján. gratulált az Év Vállalkozója díjjal kitüntetett érdi Kalita Jánosnak és Egri Csabának.

Az Országgyűlés kedden megszavazta a fair bankokról és a forintosításról szóló törvényeket – többek között ennek hatásáról is beszélt T. Mészáros András polgármester a sajtótájékoztatón. Kiemelte: a Kúria döntése után sikerült olyan megoldást találni, amellyel a forintosítást követően a piacinál jóval alacsonyabb lesz a kamat. Kamatplafont vezetnek be; lakáshiteleknél a kamatfelár plafonja 4,5 százalék, egyéb szabad felhasználású hiteleknél pedig 6,5 százalék lesz.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-Magyarországi Regionális Szervezetének Elnöksége vállalkozói tevékenysége elismeréseként  a Közép-Magyarországi régió „ÉV VÁLLALKOZÓJA” díjban részesít pénteken a Gödöllői Királyi Kastélyban két érdi vállalkozót, Kalita János tésztakészítőt és Egry Csaba festékgyártót, akiknek a polgármester is gratulált.

vlcsnap-2014-11-26-18h40m39s58A sajtótájékoztatón ezek után Fekete Zoltán, az Érd Médiacentrum ügyvezetője a 2015-re tervezett változásokról, a televíziót, a rádiót és az online felületet érintő új koncepcióról beszélt. A rádiónál új, friss és fiatalos zenei arculatot, valamint új műsorstruktúrát kíván kialakítani, amely igazodik a hallgatói szokásokhoz. Január elsejétől indul a Zónázó című napi hírműsor, amely dedikáltan a város és a térség eseményeiről számol be minden hétköznap. Szintén ekkortól hallhatják a Köztünk marad című heti kulturális-közéleti magazint.

Az Érdi Városi Televízió esetében jövő februártól szintén új műsorstruktúrával, és korszerűbb arculattal találkozhatnak a nézők – hangsúlyozta az ügyvezető. A Híradó mellett minden nap más-más magazin kerül adásba, a közéleti, kulturális, és sport tematikán kívül szeretnének egy elsősorban hölgyeknek szóló műsort, valamint Érd M címmel a város és a térség civil közösségeit, kezdeményezéseit bemutató magazint.

Az érdmédiacentrum.hu weboldalt is is átalakítják. Januártól az érdmost.hu cím alatt lehet majd elérni, ahol színesebb, fiatalosabb, mozgalmasabb hírszolgáltatással, programajánlókkal találkozhatnak az olvasók.

Két rendezvényre is felhívta a figyelmet a polgármester. Ahogy tavaly, idén is lesz városi Mikulás, a Főtéren felállított, a város óvodásai által készített díszekkel feldíszített Karácsonyfánál, december 5-én 9-13 óra között, illetve december 6-án 9-13 óra között. December 23-án az Összefogás székháza előtti területen ingyenes ételosztás lesz az arra rászorulóknak.

 

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

Hasonló tartalmaink:
Címkék