Ötórai teaház az érdi Kőrösi iskolában

Az Ötórai teaház célja, hogy közel hozzák a gyerekekhez azokat a felnőtteket, gyereket, akik valamilyen kapcsolatban állnak, illetve állnak az intézménnyel. Négy éve minden hónapban megtartják a rendezvényt, amelynek vendégei általában az iskolai egykori diákjai, tanárai. Korábban már vendégül látták azokat a volt érdi diákokat is, akik a Maszat névre keresztelt magyar műholdat is alkották.

Hasonló tartalmaink:

A ötórai teaház legutóbbi vendége Király Ádám zongorista, aki szintén az intézményben tanult  – mondta el Nagyné Balázs Gabriella, az iskola tanára, a program szervezője. A pedagógus elmondása szerint diákkorában a fiatal zenész is eljárt ezekre az iskolai rendezvényekre, és már akkor megígérte neki, hogy őt is meghívja egy ilyen ötórai teára; és most betarthatja a szavát – fűzte hozzá Nagyné Balázs Gabriella.

Nagyné Balázs Gabriella felidézte, hogy amikor elkezdték a rendezvénysorozat, akkor a város vezetőivel beszélgettek. Mindenféle téma szóba jött, például a gyermekkor, hogy milyen volt az indíttatás, hogy jutottak ebbe a pozícióba, vagy milyen fontos személyiségjegyek szükségesek ahhoz, hogy valakiből vezető váljon. Vagyis példaként állították őket a gyerekek elé – összegezte a pedagógus. A későbbi rendezvényeken a város iskoláival ismerkedtek, aztán az iskola híres diákjait hívták meg vendégként. Ezeknek a rendezvényeknek az is a célja, hogy olyan beszélgetésen vehessenek részt a diákok, amely megfelel az etikettnek, hogy a gyerekek megtanulják szabatosan kifejezni magukat.

Would you like to replay the video?
Címkék