Fertőtlenítik a vonatokat és a buszokat

Az influenza terjedésének megfékezése érdekében elengedhetetlen a veszélyeztetett rétegek számára a védőoltás, a gyakori és alapos kézmosás, valamint a zárt terekben, így a közösségi közlekedés eszközein a minél gyakoribb takarítás és fertőtlenítés.

Hasonló tartalmaink:

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára bejelentette, hogy az országban influenzajárvány van, egyre több a beteg, ami problémát jelent a családok számára. Elmondta, hogy fontos még most is felhívni a figyelmet az influenza elleni védekezésre, a terjedés megakadályozását segítő teendőkre.

A megelőzés egyik módja a védőoltás, amelyet már a járvány kitörése előtt érdemes beadatni a háziorvossal. Kiemelte emellett a rendszeres és alapos kézmosás jelentőségét, amely – mint mondta – apró dolognak tűnik, de nagyon fontos megtanítani az influenza terjedésének leginkább kitett gyermekeket a helyes kézmosásra a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

Az államtitkár az influenza elleni küzdelem további elemeként nevezte meg a fertőtlenítést a közintézményekben, tömegközlekedési eszközökön, ahol sokan megfordulnak, és az informálást. Ez utóbbi keretében az influenza elleni védekezés fontosságára figyelmeztető matricákkal látták el a BKV, a MÁV és a Volán járműveit.

Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője emlékeztetett arra, hogy zárt terekben, így a közösségi közlekedésben könnyebben terjednek a vírusok, a vasúttársaság ezért folyamatosan takarítja a vasúti szerelvényeket és az állomások utasforgalmi területeit, és gyakrabban fertőtlenítenek. Emellett a budapesti és elővárosi állomásokon jól látható helyekre tettek ki plakátokat az influenza elleni védekezésről. A vasúttársaság a dolgozóinak ingyenesen biztosította a védőoltást, ezt a végrehajtói területen dolgozók 60 százaléka igénybe is vette.

Tallósy Imre, a Volánbusz Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta, a társaság kiemelt figyelmet fordít a higiéniára, saját munkavállalóik és az utasok biztonsága érdekében. A járműveket naponta többször takarítják, fertőtlenítik. Hozzátette: az agglomerációs járat belsejét antibakteriális védőfelülettel látták el, ezt a védőbevonatot lehetőség szerint minél több buszon biztosítani kívánják. Az autóbusz társaság is ingyen biztosította dolgozóinak az influenza elleni védőoltást, és ingyen bocsátották a kommunikációs kampány rendelkezésére a hirdetési felületeket.

 

További kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat

Dánielisz Ágnes, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a figyelőszolgálat adatai alapján február 2-a és 8-a között  87 500 beteg fordult orvoshoz, a betegek száma továbbra is emelkedik, bár az emelkedés üteme csökkent, de így is 22 százalékkal többen fordultak orvoshoz, mint egy héttel korábban.     A betegek csaknem 31 százaléka gyermek, 36 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek mintegy 25 százaléka, 8,2 százalékuk pedig a 60 éven felüli.

Ennek következtében az ÁNTSZ szerdai összesítése szerint teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el a Siklós Kórház Nonprofit Kft osztályain, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház gyógyintézeteiben, így a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban, a nagykállói Sántha Kálmán Pszichiátriai Szakkórházban, a Mátészalkai Kórházban, valamint a Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdőben. Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Pest megyei Flór Ferenc Kórházban, és a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetben.
Részleges látogatási tilalmat vezettek be a karcagi Kátai Gábor Kórházban és a ceglédi Toldy Ferenc Kórház egyes osztályain.

A járvány miatt a fővárosban és az ország valamennyi megyéjében rendeltek el a kórházakban teljes vagy részleges látogatási tilalmat. A részleges látogatási tilalmak alá jellemzően a szülészeti-nőgyógyászati, a koraszülött- és újszülöttosztályok, egyes gyermekosztályok, az onkológiai klinikák és részlegek, az intenzív terápiás, illetve az ápolási osztályok esnek.

A közlés szerint nem lehet a betegeket látogatni a bajai Szent Rókus Kórházban, és a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórházban, illetve kalocsai és a kiskunfélegyházi telephelyeken.
Baranya megyében a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, a Mohácsi Város Kórház és a SzigetvárMed Nonprofit Kft. valamennyi osztályán megtiltották a betegek felkeresését.
Békés megyében három kórházban – a békéscsabai Pándy Kálmán Kórház-Rendelőintézetben, az orosházi Városi Önkormányzat Kórházában, és a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézetben – sem lehet a betegeket látogatni.
Nem lehet a betegeket felkeresni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában és a szülészet-nőgyógyászati osztályon, a Kazincbarcikai Kórház és Nonprofit Kft., valamint a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház egyes osztályain.
Budapesten megtiltották a látogatást a Szent Imre Kórház, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak és a Szent Rókus Kórháza egyes osztályain, a Szent Margit Kórház teljes területén, de nem lehet felkeresni a betegeket a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben egyes osztályain sem.
Szintén részleges tilalom van a Péterfy Sándor utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben. Teljes látogatási tilalmat vezettek be a Semmelweis Egyetem összes klinikájában, a fővárosi Szent Ferenc Kórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, a Bethesda Gyermekkórházban és Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Róbert Károly körúti és Podmaniczky utcai telephelyén is.
Csongrád, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megye minden intézményében látogatási tilalom van érvényben.
Győr-Moson-Sopron megyében teljes látogatási tilalom van a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban, a csornai Margit Kórházban, a Soproni Gyógyközpontban és a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban.
Hajdú-Bihar megyében részleges a látogatási tilalom a Debreceni Egyetem Klinikai Központban, a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben és a berettyóújfaluvi Gróf Tisza István Kórházban részleges látogatási tilalmat vezettek be.
Szintén nem lehet felkeresni a betegeket az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet egyes osztályain, teljes a tilalom viszont a hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézetben és a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban.
Komárom-Esztergom megye három intézményében – a Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézetben, a tatabányai Szent Borbála Kórházban és a tatai Árpád-Házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet – valamennyi fekvőbeteg-osztályán tilos a látogatás.
Szintén részleges látogatási tilalmat vezettek be Nógrád megye több intézményében is, így a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert kórházban, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban.
Nem lehet felkeresni a betegeket Pest megyében a váci Jávorszky Ödön Kórházban, és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben sem.
Somogy megyében a Kaposi Mór Oktató Kórházban van látogatási tilalom, illetve az intézmény mosdósi és marcali telephelyén, valamint a siófoki kórházban.
Tolna megyében a szekszárdi Balassa János Kórházban, a dombóvári Szent Lukács Kórházban és a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet egész területén vezették be a látogatási tilalmat.
Nem lehet felkeresni a betegeket a Vas megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház több osztályán, illetve Veszprém megyében a tapolcai Deák Jenő Kórházban, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban, a zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben, és a Zala Megyei Kórházban sem.

mti.hu

 

Címkék