Levonulóban az influenzajárvány

Múlt hétfőtől vasárnapig az előző héthez viszonyítva 17,6 százalékkal kevesebb beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A megbetegedések száma a 7. héten tetőzött, a 8. héten még alig változott, ám a 9. héten már csökkent. A megbetegedések gyakorisága a 3-5 évesek között  volt a legmagasabb, ezt követte a 6-14 évesek érintettsége. 

Hasonló tartalmaink:

A fővárosban és 14 megyében csökkent, egy területen nem változott, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében viszont emelkedett az orvoshoz fordulók száma – olvasható az ÁNTSZ holnapján, az EMMI Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának ma megjelent tájékoztatójában.

A héten Tolna megye kivételével az ország valamennyi közigazgatási területén diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenza megbetegedést.

Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásában lényeges változás nem történt. A betegek 31,4 százaléka gyermek, 34,1 százaléka pedig 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 25,5 százaléka, 9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága a 3-5 évesek között  volt a legmagasabb, ezt követte a 6-14 évesek érintettsége.

A kórházi influenza jelentőszolgálat adatai szerint az kilencedik naptári héten influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 317 fő kórházi ápolása vált szükségessé.

A 9. naptári héten az Országos Közegészségügyi Intézet Légúti Vírus Osztályára az összesen 140 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett. Hatvankét esetben igazolták az influenzavírusok,  egy esetben légúti óriássejtes vírus (RSV), valamint öt főnél adenovírus kóroki szerepét.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy az 2018. év 3. és 9. hete között zajló influenzajárvány során a becslések szerint a lakosság 3,6 százaléka fordult orvoshoz. Az influenzaszerű megbetegedések száma a 7. héten érte el a maximumát, a 8. héten még alig változott, azonban a 9. héten már láthatóan csökkent a regisztrált betegszám.

 

Címkék