Lopott munkagépeket szolgáltattak vissza

Egy szerszám- és munkagépek eltulajdonítására szakosodott bűnbandát leplezett le az Érdi Rendőrkapitányság a közelmúltban. Fűkasza, aggregátor és lapvibrátor is volt az ellopott, nagy értékű eszközök között, amit a hatóság a mai napon a sajtó nyilvánossága előtt nyújtott át az eredeti tulajdonosoknak.

Hasonló tartalmaink:

  

Tavaly nyáron kezdődött az a bűncselekmény-sorozat, melynek keretében, az akkor még ismeretlen személyek nagy értékű munkagépeket tulajdonítottak el Érd környéki ipari és mezőgazdasági területekről. A közel fél éven át tartó nyomozást követően az Érdi Rendőrkapitányság beazonosította, majd elfogta az elkövetőket, akik azóta már beismerő vallomást is tettek. 

Somogyi Lajos, a Puhi-Tárnok Út és Hídépítő Kft. ügyvezetője elmondta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen módon károsították meg őket. A vállalat tulajdonában lévő négy gépet Százhalombatta külterületéről, munkavégzés közben lopták el, amiből mostanáig három elő is került. Az ügyvezető hozzátette, nagyon nehéz kivédeni az ilyen eseteket.

Pintér Lajos, az Érdi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, március 3-án három főt fogtak el és gyanúsítottak meg a bűncselekmény elkövetésével, így az ügy most már a bíróságon folytatódik. Egyúttal hozzátette, a hatóság a mai naptól megkezdte az eltűnt gépek visszaszolgáltatását a jogos tulajdonosoknak.

Would you like to replay the video?
Címkék