Az önkormányzat felelősen gazdálkodik

A diákpolgármester-választás, az ÉRD női kézilabda-csapatának remek eredményei  és a termálkút aktuális helyzete  mellett a megújuló Érdi Újság megjelenéséről is beszélt T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere heti sajtótájékoztatóján.

Hasonló tartalmaink:

Would you like to replay the video?

Március 15-én döntött úgy a közgyűlés, hogy ifjúsági önkormányzatot hoz létre a városban. Április 30-ig jelezhetik részvételi szándékukat a három érdi középiskola diákjai. Ha a kandidálók megvannak, akkor a város vezetése egy tájékoztató-felkészítő tábort szervez nekik – vélhetően augusztusban, ahol Mecsériné Dr. Szilágyi Erzsébet, Érd jegyzője az önkormányzatisággal kapcsolatos jogi tudnivalókról, T. Mészáros András polgármester, a két alpolgármester – dr. Bács István és Simó Károly -, valamint a település képviselői az önkormányzati munkáról tartanak előadásokat a diákönkormányzati választáson indulóknak. A választást szeptember végén tartják. 

Legjobbak között a kézilabdacsapat

T. Mészáros András beszámolt az Érd női kézilabda-csapatának remek teljesítményéről is, ugyanis Szabó Edina csapata a Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőjében bronzérmet szerzett, valamint bejutott a magyar bajnokság felsőházába, a legjobb négy csapat közé. A polgármester kiemelte a nemzetközi porondon elért eredményeket is, ugyanis az Érd április 5-én az EHF-Kupa elődöntőjében  az orosz Rosztov-Dont fogadja, majd április 11-én idegenben lép pályára a fináléba jutásért.

A polgármester kijelentette: A Győri Audi ETO KC, az FTC Rail-Cargo Hungaria és az Érd a magyar bajnokság három legjobb csapata, amelyet ezek az eredmények is igazolnak.

Megújult az Érdi Újság

Az elmúlt időszakban sok panasz érkezett az Érdi Újság terjesztésére és bizonytalan megjelenésére, ugyanis legutóbb késve jelent meg a lap, ám a héten már megújult formában vehetik kézbe az érdiek. Az önkormányzat rövidített közbeszerzési eljárással egyéves szerződést kötött a Maraton lapcsoporttal. A polgármester hozzátette: reméli, hogy be fog válni az új kiadó és még további hét-nyolc évig ők adják ki az Érdi Újságot, amelynek szerkesztőségében nem volt változás.

Nem utasít törvénysértésre a polgármester

Érd polgármetere reagált a baloldali ellenzéki képviselők sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A DK képviselője a vasárnapi nyitva tartás kapcsán arra szólította fel T. Mészáros Andrást, hogy – a polgármester megfogalmazása szerint – törvénysértő módon egyedi hatósági ügyekbe avatkozzon be, és utasítsa a jegyzőt arra: hozzon határozatot, amely a nemrég megjelent kormányrendeletre hivatkozik, és Érden nyitva legyenek a boltok. Erre reagálva a polgármester elmondta, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a törvényhozót helyettesítse, vagy egyedi hatósági ügyekben véleményt alkosson. T. Mészáros András Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét idézte: „A vasárnap szerepét eredendően én is úgy értékelem, hogy az a pihenés napja kell, hogy legyen. Másodsorban egy olyan időszakban, amikor amúgy is hangulati feszültségek vannak az országban, ha az én döntésem lett volna – idézi Tarlóst T. Mészáros –, lehet, hogy nem most tettem volna meg ezt a lépést.” Érd polgármestere egyetért a fővárosi főpolgármester által mondottakkal, ugyanakkor kiemeli, hogy egyikük sincs abban a helyzetben, hogy törvényeket hozzon, ők csak azok végrehajtói városainkban. Ebben az esetben a kérdés csak az, hogy a törvényhozó jó vagy rossz időpontban hozott-e meg egy jó döntést. – teszi hozzá a polgármester.

Felelős közpénzgazdálkodás

Az Együtt érdi képviselője, Csornainé Romhányi Judit a polgármesterhez intézett kérdésében („Mikor történt első alkalommal, hogy az önkormányzat az általa alapított vagy fenntartott költségvetési terv, továbbá az önkormányzat részbeni vagy kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság brókercégnél, értékpapír-kereskedelmi, illetve befektetési vállalkozásnál helyezett el közpénzt?”) – valószínűleg a Quaestorra, illetve a Buda-Cashre utalt – mondta T. Mészáros András. Erre reagálva hangsúlyozta: amióta ő a polgármester, tartózkodtak attól, hogy törvénysértő cselekedetet kövessenek el. Ha valamelyik önkormányzat ilyen cégnél helyezi el közpénzeit, az önmagába véve törvénysértés. Az érdi városvezetés nem tett ilyet, nem is tesz, és nem is állt szándékában sohasem – emelte ki a polgármester, aki ennek megerősítéseként elmondta: az önkormányzatok közpénzeit minden esetben hitelintézetnél, banknál kell vezetnie. A polgármester nyomatékosította: az érdi közpénzeket a Raiffeisen Bank kezeli.

Félmilliárd iskolafejlesztésre

A sajtótájékoztatón volt szó arról is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) félmilliárd forint intézményfejlesztési pénzt kapott három érdi iskola – a Bolyai János Általános Iskola, az Érdligeti Általános Iskola Turul utcai épülete és a Teleki Sámuel Általános Iskola – felújítására. További iskolafelújítási hír, hogy a Vörösmarty Mihály Gimnázium új tornacsarnokának építéséhez, tervezési és kivitelezési munkálataihoz kapcsolódóan rövidesen a műszaki iroda is kialakítja álláspontját. Amikor ez megtörténik, már el is kezdődhet az új tornacsarnok építése – mondta T. Mészáros András.

A polgármester elmondta még: már megjelentek azok a kormányhatározatok, amikkel hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok az M7-es lejárójánál, egyúttal a Törökbálint és Érd között levő útszakaszon is, valamint a Bem téri hipermarketet is kezdik építeni. A körforgalmat is kialakítják a Törökbálinti út–Bajcsy-Zsilinszky út–Iparos út–Sóskúti út kereszteződésben is.

A közkút vize továbbra is folyni fog

Kérdésekre válaszolva a polgármester elmondta még, hogy a háziorvosi rendelőintézettel is megszületik a megállapodás, a körzeti rendelők egy modern, fejlett épületbe költöznek a Felső utcában, mindössze 100 méterre jelenlegi helyüktől.

A Fundoklia-völgybe vezetett szennyvízről újságírói kérdésre a polgármester elmondta: még tart a feltárás, de amíg az be nem fejeződik, addig nem szeretné megosztani vélelmeit, csak akkor, amikor már megvan a bizonyíték.

A Thermal Hotellel kapcsolatban T. Mészáros András arról tájékoztatott, hogy szombat óta folyik a víz a közkútból, mivel az üzemeltetővel sikerült megkötni a szükséges megállapodást. A polgármester kitért arra is, hogy szeretné az önkormányzat üzemeltetni a kutat, ám ennek jogi, műszaki és anyagi feltételei vannak. Kiemelte: a jelenlegi üzemeltető a következő 10-20-30 évre biztosítani tudja az ártézi kút működését. Azt viszont nem tervezi a város, hogy átveszi a fürdő üzemeltetését, mert ez éves szinten legalább 80 millió forintos pluszköltséget jelentene a jelenlegi két uszoda mellé. A szálloda kapcsán a polgármester hozzátette, a vízkincs legalább egy 4-5 csillagos hotelt érdemelne.

Címkék